A nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a kormány célja, hogy évente legalább 25 ezer új lakás épüljön Magyarországon. Ennek érdekében a következő 5 évben 200 milliárd forintot biztosítanak ingatlanalapok számára három fő célra.
A javaslatok között szerepel a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentése, a bérterhek mérséklése, a zöld és digitális átállást segítő fejlesztések támogatása, valamint a magyar cégek külföldi piacra jutásának elősegítése. Az akcióterv jól láthatóan nemcsak a vállalkozói környezetre, hanem a magyar GDP alakulására is pozitív hatást tud gyakorolni.
A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást, amely a családoknak jelent anyagi biztonságot és megerősödést – közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
"Az ukrán-orosz háború elzárta a másik irányt, ezért Szerbia elsőrendű biztonsági lehetőséget és garanciát adó országgá vált Magyarország számára. Nincs fontosabb ország Magyarország szempontjából, a magyar biztonság szempontjából ma, mint Szerbia" - mondta a kormányfő.
Simicskó István azt mondta: évtizedes hagyomány, hogy a kormány kíváncsi az emberek véleményére és megkérdezi a polgárokat, hogy mit gondolnak a legfontosabb kérdésekről, milyen fejlődési irányt képzelnek el hazánknak.
Az agrárminiszter felidézte: az élelmiszer-feldolgozás megújítására és modernizációjára két pályázati felhívás jelent meg idén nyáron, melyek keretösszege 200 milliárd forint volt. Külön a kis projekteknek és külön a nagyoknak, így nem versenyeznek egymással a forrásokért - fogalmazott.
Németh Szilárd azt írta, magyar érdeket szolgált és sikeres volt Orbán Viktor miniszterelnök politikája, amely Magyarországot kimenekítette az EU orosz gáz- és kőolaj embargójából, a magyar gáztározók már most 93 százalékos feltöltöttségűek.
A kulturális fesztiválok lehetőséget teremtenek arra, hogy megismerjük egymás kultúráját és azokat a dimenziókat, melyeket egy-egy közösség fontosnak tart - tette hozzá Latorcai Csaba.
Latorcai Csaba ismertetése szerint a 2023-as évet az Európai Bizottság a Készségek Európai Éveként határozta meg. Ez a tematika több szálon kötődik az Európai Unió általános céljaihoz, versenyképességének növeléséhez, valamint a társadalmi, gazdasági és területi kohézióhoz egyaránt - hangsúlyozta.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.