Novák Irén kiemelte: a legfontosabb, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy milyen gazdag kulturális örökséggel rendelkezünk. "Az igazi gazdagságunk a szokásainkban, az ízeinkben, a motívumainkban rejlik" - hangsúlyozta.
2025. október 2. és 4. között a magyar közönség három kortárs szlovén alkotást láthat az immár kilencedik Szlovén Filmnapokon a budapesti Toldi moziban.
Závogyán Magdolna a pápai társulatot méltatva úgy fogalmazott: a Pegazus valóság, a tehetséges előadók, alkotók és szervezők formabontó valósága, az összetartó közösség valósága, valamint azoké a családoké, melyek számára a produkciók és programok éppúgy jelentik a színes hétköznapokat, mint az örömmel megélt színházi ünnepeket.
Az új elnök hangsúlyozta: továbbra is fontosnak tartja a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával való együttműködést, az ismétlődő találkozásokat, a tapasztalatok egymással való megosztását.
A magyar térképrajzok 38 település 46 oktatási intézményéből érkeztek, a versenyen végül részt vevő rajzokat ezek közül választották ki az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet által szervezett hazai országos versenyen, a GDi Magyarország térinformatikai cég közreműködésével és támogatásával.
Cserkészek, zászlótartók, koronaőrök vonultak fel és foglalták el helyüket a nagy szentély körül. Itt helyezték el az ünnepre a bécsi Stephansdom kincstárában őrzött Szent István ereklyét is, melyből csupán három létezik világszerte.
Szilágyi Péter kiemelte, a kiválasztott ösztöndíjasok olyan tudással rendelkeznek, amelyre a diaszpórában és a szórványban nagy igény és szükség van, ez általában a népzene- és néptáncoktatás, magyarnyelv-tanítás, a cserkészet, közösségi programok szervezése, az egyházaknál való segítségnyújtás.
A nagy múltú rádiós szerkesztő a közlemény szerint arról is beszélt, hogy miképpen vezetett az útja a gyermekkori zenei élményektől és a kántori munkától a Magyar Rádió stúdiójáig, de érintette az 1960-as és 70-es évek hazai kultúrpolitikai kereteit is.
Soltész Miklós a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó keretében köszöntötte a fiatalokat és kerekasztal-beszélgetésen vett részt. A közmédiának nyilatkozva elmondta: a háború helyett az embereket, a közösségeket a békére kell nevelni. Kiemelte a közös imádság erejét, mely az embert és a közösséget is erősíti, és általa a világra is hatni lehet, amire szerinte nagy szükség van.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
A merénylőt egy barát és családtagok segítségével azonosították, majd fogták el, miután csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda nyilvánosságra hozott egy fotót a feltételezett támadóról, aki a támadást megelőzően és azt követően is ruhát váltott.