Semjén Zsolt: A Magyar Katolikus Egyház szabadságát a DK alkotmányellenes egyházellenessége támadja
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.
2025. május 8. 11:07
Mit gondol Ön arról, hogy a Szemlélek Alapítvány által működtetett portál felmérése szerint a megkérdezettek többsége úgy gondolta, hogy az Orbán-kormány miatt a Magyar Katolikus Egyház nem működik szabadon? - kérdezte Vadai Ágnes, a DK egyházellenes főagitátora, majd megjegyezte: "És ne becsülje le a résztvevők számát, mert több volt, mint az ön pártjának taglétszáma vagy választói támogatottsága!"
 
Képviselő Asszony bár sokszor téved, de sose bizonytalan. Ez a karakter megnehezíti ugyan tévedéseinek belátását, de pasztorális lelkülettől vezettetve teszek rá egy újabb kísérletet - kezdi válaszát Semjén Zsolt, majd folytatja Vadai megjegyzésére reagálva:
 
Néhány előzetes megjegyzés az Ön által írottakhoz: A KDNP taglétszáma sokkal több, mint a Szemlélek Alapítvány „felmérésére” válaszolók száma. Az én pártom, szövetségben a Fidesszel, negyedszerre győzött kétharmaddal az országgyűlési választásokon, ami példátlan támogatottságot jelent mind a magyar, mind az európai politikában. Az Önök pártja - szövetségeseivel együtt - csúfos kudarcot vallott, vesztett és megbukott. Az Ön pártja nemcsak az országnak, de az ellenzéknek is kínos tehertétel...
 
A Szemlélek Alapítvány maga is bevallja, hogy „felmérése” nem reprezentatív. Megjegyzem, a Szemlélek semmilyen szempontból sem reprezentálja a magyar katolikusokat, sőt... A legviccesebb, amire az egész ki van találva és ki van futtatva, hogy a Magyar Katolikus Egyház legyen „politikamentes”, miközben a Szemlékek - úgy, ahogy van - nyilvánvalóan politikai célzatú - hangsúlyozza a KDNP elnöke.
 
Majd folytatja: De amiért válaszolok Önnek, mivel kérdése persze semmilyen kormányzati feladatot nem érint - azon túl, hogy az már szokásszerűen mindennapjaim részévé vált (senkinek se könnyű az élet) -‚az az, hogy felhívjam századszorra a figyelmét (töretlenül, bár reménytelenül), hogy sem a kormánynak, sem a parlamentnek, sem a Magyar Államnak alkotmányos alapon sem feladata, sem lehetősége nincs arra, hogy az egyház teológiájáról, kánonjogáról, pasztorális szempontjairól állást foglaljon. Így például a levelében citált szinodalitásról.
Az a mondata, hogy „az Orbán-kormány miatt a Magyar Katolikus Egyház nem működik szabadon”, pont fordítva van: az egyház szabadságát az Ön, Önök alkotmányellenes egyházellenessége támadja, aminek mai levele is pontos látlelete, újabb bizonyítéka. 
Gerzsenyi Krisztián
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó