Nemcsak Budapesten, hanem vidéken is fejleszteni kívánjuk a konferenciaturisztikai képességeket, mivel Debrecen, Pécs és Szeged is jó lehetőségekkel rendelkezik, Magyarország pedig híres a közbiztonságáról és a jó ár-érték arányról - jelentette ki Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Rendezvény ReStart konferencián megtartott köszöntőjében.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az egyetlen olyan párt Magyarországon, amelynek az alapításától megfogalmazott minden programpontja ma is vállalható, és lényegében megvalósult - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke A kereszténydemokrata szellemiség a 20. században címmel rendezett konferencián kedden Budapesten, a jezsuiták Párbeszéd Házában.
Ahogyan 1848-ban, most is szembekerültünk olyan hatalmi érdekekkel, amelyek nem nézik jó szemmel a függetlenségünket - jegyzi meg Latorcai Csaba, a kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető alelnöke a Mandineren megjelent publicisztikájában.
Május elseje a munkásoké, minden tisztességgel dolgozó emberé, és egy igazi keresztény, tavaszi ünnep is egyben - írta csütörtökön közösségi oldalán a KDNP ügyvezető alelnöke.
Nagyon sajnálom, hogy Pécs képviselőjeként nemhogy élen járna ennek a beruházásnak a támogatásában, hanem úton-útfélen leköpi és hazudik róla – vágott vissza Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Mellár Tamásnak, amikor a Párbeszéd képviselője a Pécsre tervezett ipari parkról beszélt napirend előtti felszólalásában, azt állítva, a kormányzat „valami nagy dobásra készül”, és szerinte akkumulátor-, vagy elektromosautó-gyártás várható, kínai befektetővel.
Nem hiába a régi magyar mondás: „Az kiabál a legjobban, akinek a háza ég.”
Bár a kérdésekre azóta nem reagál, Kollár Kinga brüsszeli beszédében kibújt a szög a zsákból - közölte Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke a Facebook oldalán, reagálva a tiszás EP-képviselő vérlázító kijelentéseire.
Latorcai Csabával, a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető alelnökével még márciusban beszélgettünk a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről, az ezzel kapcsolatban lévő Alaptörvény módosításról és a KDNP elmúlt időszakban elért eredményeiről.
Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A baloldalnak évtizedek óta ugyanaz a receptje, idegen hatalmak, idegen érdekek kiszolgálása - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára kedden, Sülysápon.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.