Az Európai Parlament Fejlesztési Bizottsága kedden szavazott az Európai Unió 2026-os költségvetéséről. A voksolás során sikerült megakadályozni, hogy a fejlesztési forrásokat a szélsőséges genderideológia kisajátítsa – erről számolt be közösségi oldalán Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő.
Megúszta a büntetést egy tolvaj, egy rágalmazó és egy terrorista. Ezek a bűnelkövetők továbbra is bent ülhetnek az Európai Parlamentben, húzhatják a hatalmas fizetést, és szavazhatnak fontos kérdésekről. Például arról, hogy egyes tagállamok betartják-e a jogállamiság követelményeit vagy sem.
Az Európai Unió működéséről és a magyar érdekek érvényesítéséről beszélgettünk Bólya Boglárkával, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának, az Európai Unió szuverenista reformfolyamatának előmozdításáért felelős miniszteri biztosával. „Nem engedjük, hogy Brüsszel mondja meg, hogyan éljünk a saját hazánkban” – mondta az interjúban, amelyben a magyar szuverenitás védelmét, a jogállamisági vitákat, Orbán Viktor „körkörös Európa” modelljét, valamint a család- és kereszténydemokrata értékek szerepét is érintettük.
Tusványos egyik panelbeszélgetésében az Európai Unió kereszténydemokrata gyökereit, jelenlegi állapotát és jövőbeli lehetőségeit vitatták meg. Ennek kapcsán beszélgettünk Nádor Koppány Zsomborral, a Szent István Intézet kutatási igazgatójával, aki a miniszterelnök-helyettes tanácsadója is.
Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára új Facebook-bejegyzésében ismételten arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztények elleni támadások Európában már nem elszigetelt esetek, hanem egyre inkább mindennapossá váló jelenségek.
Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke, volt népjóléti miniszter és EP-alelnök interjút adott lapunknak a kereszténydemokráciáról, Európai Unióról, kampányról és eldurvult közéletről, személyes hitéről.
Az uniós politikában nem látszik az irányváltás jele, sokkal inkább kioktató, leckéztető hangnem tapasztalható, miközben a következmények drasztikusak – hangsúlyozta Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn a Harcosok órája című online műsorban a jogi határzár tízéves fennállása kapcsán.
Valódi háborús beszédet mondott szerdán az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - csak az európai uniós ügyek felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
Ne legyenek illúzióink: amit ma a brüsszeli Bizottság elnöke bejelent, azt a Tisza holnap a nyakunkra hozná - írta Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel a Facebookon.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.