Latorcai Csaba: nemcsak Budapesten, hanem vidéken is fejleszteni kívánjuk a konferenciaturisztikai képességeket
Nemcsak Budapesten, hanem vidéken is fejleszteni kívánjuk a konferenciaturisztikai képességeket, mivel Debrecen, Pécs és Szeged is jó lehetőségekkel rendelkezik, Magyarország pedig híres a közbiztonságáról és a jó ár-érték arányról - jelentette ki Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Rendezvény ReStart konferencián megtartott köszöntőjében.
2025. május 20. 18:45
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a konferenciaturizmusban hosszú távú növekedési potenciál rejlik mind a bruttó nemzeti össztermék (GDP), mind pedig a munkahelyteremtés tekintetében.
 
"Még a kistelepülések számára is vannak lehetőségek, de nyilván nem a legnagyobb volumenű nemzetközi konferenciák vonatkozásában. Ugyanakkor komoly szinergiát látunk a rendezvényszervezés és a térségfejlesztés között, amelynek elengedhetetlen kelléke a lokális értékek bemutatása" - fogalmazott Latorcai Csaba. Hozzátette, konferenciaturizmus szempontjából Magyarország célja, hogy a régió első három célállomása között legyen, ennek eléréséhez pedig a kormány minden stratégiai partnerségre nyitott, de kellenek hozzá a Magyar Turisztikai Ügynökség által már az elmúlt években is megvalósított nemzetközi kampányok, "mert erős marketing és promóció nélkül még a legjobb alapok mellett sem tudjuk kiaknázni a lehetőségeinket".
 
"Az infrastruktúra modernizálása nem csupán Budapesten, hanem vidéken is szükséges, és biztosak vagyunk abban, hogy közös erővel a szezonális ingadozásokat is kezelni tudjuk majd. Elengedhetetlen a szakemberképzés kibővítése, ebben jó partnereink a felsőoktatási és szakképző intézmények" -mondta.
 
Latorcai Csaba hangsúlyozta, hogy nagyon fontos Budapest férőhely-kapacitásának újrastruktúrálása, ugyanis elengedhetetlen a minőségi szállodai férőhelyek számának és arányának bővítése és fejlesztése az AirBnB-vel szemben. Ehhez kapcsolódva elmondta, a legfrissebb adatok szerint mintegy négy százalékkal növekedett világszerte a szállodai férőhelykínálat.
 
"A koronavírus-járvány miatti leállás után új szereplők és helyszínek jelentek meg világszerte, de Európában és Közép-Európában is. A régióban ugyanakkor csak azok a városok tudtak felszökni, amelyek a világjárvány alatt és után infrastruktúrát fejlesztettek és kormányzati vagy más gazdaságpolitikai támogatásokkal csökkentették a rendezvényszervezők kockázatait. A konferenciaturizmust illetően Európa még mindig első a földrészek versenyében, de például Kína és egész Ázsia is fejleszt, ezért nagyon szoros a verseny" - fejtette ki.
 
"Az alapok tehát jók, de komoly kihívások előtt áll Magyarország és Budapest" - jelentette ki Latorcai Csaba. Emlékeztetett, hogy a hazai idegenforgalom egyik legjobban teljesítő ágazata, a csaknem 1000 milliárd forint forgalmat lebonyolító konferenciaturizmus a koronavírus-járvány ideje alatt gyakorlatilag megszűnt és csak állami segítséggel, valamint különböző kormányzati beavatkozásokkal tudott fennmaradni és újraindulni.
 
"A kormány is tisztában van azzal, hogy az üzleti turizmus az egyik legkomolyabb üzleti lehetőség Magyarország számára. Úgy gondoljuk, közös erővel, rugalmasan, a minőségi szemlélet érvényesítésével, biztos együttműködést megvalósítva el tudjuk érni a célokat és az üzleti turizmus is fel fog virágozni Magyarországon" - jelentette ki.
MTI
  • Áder János: most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld történetében
    Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
  • Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
    Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
  • Szent István Intézet: A határtalan gyűlöletnek véget kell vetni!
    Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.
MTI Hírfelhasználó