
DK
-
2025. október 29. 08:38Az álhírbotránnyal és a gyermekvédelmi kérdések felhozásával csak politikai haszonszerzés a baloldal célja; uszítanak, hazudoznak és aljas lejárató kampányt folytattak. Koholt vádjaikat teljes mértékben cáfolta az ügyészség, de cáfolta azt a DK is, hiszen felajánlottak ötmillió forintot annak, aki bármiféle bizonyítékot szolgáltat nekik, csakhogy egyszer sem fizették ki az ötmillió forintot, tehát a DK önmagát leplezte le – mutatott rá a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlésben, az ellenzék által kezdeményezett gyermekvédelmi vitanapon.
-
2025. május 8. 11:07A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.
-
2025. április 30. 19:24Vadai Ágnes, a DK egyházellenes főagitátora ismét kérdéssel fordult Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez. "Legyen olyan bátor, és árulja már el nekem, hogy mégis mit kell majd tenniük a reformátusoknak a 2026-os kampányban a választási templomfelújításokért cserébe?" - tette fel a kérdést Vadai.Címkék:
-
2025. március 24. 20:20Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
-
2025. január 9. 08:34Vadai Ágnes ezúttal a Karmelita kolostor házszentelésén és Semjén Zsolt Facebook posztján húzta fel magát.
-
2025. január 6. 19:46
-
2025. január 6. 10:32Címkék:
-
2024. április 15. 10:45Magyar Péter is téma volt a DK-MSZP-Párbeszéd Zöldek vasárnapi közös kampánynyitóján. Molnár Csaba gyurcsányi árnyék-kancelláriaminiszter anélkül, hogy kimondta volna a nevét, a színpadon hosszan utalgatott rá. Nem csoda, hogy a baloldali pártok ennyit foglalkoznak vele. A Nézőpont Intézet felmérése ugyanis kimutatta, hogy a kormánypártok népszerűségére szinte semmilyen hatással nem volt Magyar Péter feltűnése, ellenben a baloldali pártoktól tömegével vitt el szavazókat.Címkék:
-
2024. március 25. 09:35Hiába hangoztatta még pár hónapja Donáth Anna, hogy a Momentum le akar számolni a Gyurcsány Ferenc-féle hazugság kultúrájával, és egy DK-mentes ellenzéket akar, a liberális párt szinte az összes budapesti kerületben és egyre több vidéki városban állapodik meg a Demokratikus Koalícióval.
-
2023. június 19. 13:57Folyamatosan hirdeti a Demokratikus Koalíció, hogy erősödik a támogatottságuk, és potenciális kormányváltó erőként tekintenek magukra. Azonban még a baloldali intézetek közvélemény-kutatásai is azt mutatják, hogy a DK népszerűsége messze elmarad a Fideszétől, erősödni legfeljebb a többi baloldali párt kárára tudnak.Címkék:
További tartalmak:
Hírnapló
-
16:03
Súlyos korrupció Ukrajnában - Kijev elismeri
-
15:04
Kaliforniát elért viharövezet - halálos áldozatok
-
14:44
Magyarország-Írország - 61. perc - 2:1
-
14:03
Gulyás Gergely: a kultúra összetartja a nemzetet, ezért átível a határokon
-
13:03
Zeneakadémia 150: Hubay Jenő-kiállítás nyílt a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban
-
12:39
Kard, amely műfordítókat serkent alkotásra
-
12:07
Kettős jubileumot ünnepel a Szegedi Tudományegyetem
-
11:07
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend


