Farkas Endre igényes író, aki azt vallja, hogy az írás egy nagy kaland, amely segít megérteni a szavak eredetét és megfelelő használatát. A szavak sajátos összeillesztése verseinek egyéni zenei hangzást és jelentést kölcsönöz - rögzíti Kovács Levente.
Kovács Levente kiemelte: a kormányzati kérésnek eleget téve a lakossági bankok egymás után jelentették be önkéntes díjkorlátozásaikat, a kedvezmények a lakossági bankszámlákra, bankkártyákra vonatkoznak.
A nagy művészeket biztosan foglalkoztatják a legnehezebb kérdések. A mai világban az eligazodáshoz gyakran vissza kell menni a gyökerekhez. Így sokan szerettek volna ebbe a tematikus gyűjteménybe is alkotni. A klasszikus témák mai értelmezése és interpretálása nyilvánvalóan izgalmas kihívás sok művész számára – fogalmaz Kovács Levente.
Értékes történelmi hagyományokkal és értékrenddel kultúrnemzetként tudunk megjelenni a különböző fórumokon, az én esetemben a pénzügyi és a tudományos területeken, mely az érdekérvényesítésben és a sikeres együttműködésekben döntő jelentőségű – fogalmaz Kovács Levente.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Reggel helyi idő szerint 7 óráig a sürgősségi mentőszolgálat 10 embert vitt be a Szent Márton kórházba, 2 személy pedig önállóan fordult orvosi segítségért. Minden sebesültnek időben orvosi segítséget nyújtottak és minden szükséges ellátást megkapnak, állapotuk stabil - áll a munkácsi önkormányzat közleményében.
Nacsa Lőrinc felidézte, augusztus 20-át az aktuális politikai érdekeknek megfelelően sokszor megpróbálták megváltoztatni, más jelentéstartalommal megtölteni, átnevezni, de valódi értékét sosem tudták kitörölni a magyar emberek szívéből.
Simicskó István úgy fogalmazott: miközben körülöttünk népek tűntek el, birodalmak omlottak össze, mi, magyarok mindent túléltünk, megmaradtunk, a nemzetnek mindig sikerült talpra állnia.