"Minden meccs más, minden ellenfél más és minden csapatot tisztelünk. Lehet, hogy változtatunk majd néhány dolgon az előző mérkőzésekhez képet, de ezekről nem szeretnék sokat elárulni. Majd meglátjuk, a Plzen a szokásos taktikájával áll-e elő, de nekünk mindig készen kell állnunk az esetleges taktikai változtatásokra" - fejtette ki az ír tréner, hangsúlyozva, hogy az Európa-ligában nincsenek könnyű ellenfelek.
2025. február 12. 19:09
Robbie Keane vezetőedző a Ferencvárosi TC sajtótájékoztatóján, a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszott másnapi, Viktoria Plzen elleni mérkőzés előtt a budapesti Groupama Arénában 2024. február 12-én. MTI/Hegedüs Róbert
Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az AZ Alkmaar elleni alapszakasz-mérkőzésen nyújtott teljesítményt kell az alapnak tekinteni mind a nemzetközi, mind a hazai porondon - az ír tréner erről a Viktoria Plzen elleni csütörtöki Európa-liga találkozó előtti sajtótájékoztatóján beszélt.
"Az AZ elleni teljesítmény elég lehet holnap a győzelemhez - fogalmazott. - Az a teljesítmény az alap, amit a hollandok ellen nyújtottunk, akár a nemzetközi mérkőzésekről, akár a hazai bajnokikról beszélünk. A játékosok értik azt a mentalitást, amit elvárok, remélem, holnap is sikerül ezt megvalósítani."
A magyar bajnok január 31-én, az alapszakasz utolsó fordulójában 4-3-ra győzte le a vendég AZ Alkmaart és ezzel biztosította be a továbbjutását.
Arra kérdésre, érez-e nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt - három mérkőzésen két döntetlen és egy vereség a mérlege -, Keane azt válaszolta, hogy nem.
"Nem érzek nyomást. Ilyen előfordul a futballban, ha egy új edző jön, új ötletekkel. Kielemeztük az elmúlt három bajnokit, mindhármat meg kellett volna nyernünk. Az AZ elleni meccsből lehet energiát meríteni a holnapi összecsapásra" - mondta.
Kiemelte, a csapat tudja, mi a Plzen elleni párharc tétje, az együttes a legjobb 16 közé juthat a második számú európai kupasorozatban.
Az ellenfélről szólva a szakember azt mondta, nagyon jó csapat, játékosaik szeretnek sokat futni, főleg labda nélkül, néha pedig szorosan "embert védekeznek".
"Minden meccs más, minden ellenfél más és minden csapatot tisztelünk. Lehet, hogy változtatunk majd néhány dolgon az előző mérkőzésekhez képet, de ezekről nem szeretnék sokat elárulni. Majd meglátjuk, a Plzen a szokásos taktikájával áll-e elő, de nekünk mindig készen kell állnunk az esetleges taktikai változtatásokra" - fejtette ki, hangsúlyozva, hogy az Európa-ligában nincsenek könnyű ellenfelek.
Ibrahim Cissé játékos a Ferencvárosi TC sajtótájékoztatóján, a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszott másnapi, Viktoria Plzen elleni mérkőzés előtt a budapesti Groupama Arénában 2024. február 12-én. MTI/Hegedüs Róbert
A zöld-fehérek játékosai részéről a francia-szenegáli védő, Ibrahim Cissé úgy fogalmazott, a Plzen ugyanolyan erős csapat, mint a Ferencváros, nehéz párharcra számít. A két gárda tavaly januárban játszott egymással egy felkészülési meccset, amelyet 3-1-re a csehek nyertek meg, de a futballista szerint abból nem lehet kiindulni.
"Sok olyan játékosuk van, aki akkor nem lépett pályára, a holnapi egy teljesen más mérkőzés lesz" - mondta a 28 éves hátvéd.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros és a hatszoros cseh bajnok Viktoria Plzen a kieséses szakasz első fordulójában, a nyolcaddöntőbe jutásért találkozik egymással azok után, hogy az alapszakaszban előbbi együttes a 17., utóbbi a 16. helyen végzett.
A Ferencváros-Plzen El-találkozó csütörtökön 18.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában a georgiai Giorgi Kruasvili sípjelére.
Az összecsapást az M4 Sport, az m4sport.hu, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.