Európa-bajnokság: Magyar aranyérmek
Magyarország az első finálés nap után négy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel áll.
Utoljára frissítve: 2025. június 21. 19:38
2025. június 21. 15:05

A mieink: Fojt Sára, Pupp Noémi, Újfalvi Laura és Kőhalmi Emese (b-j) a kajak-kenu Európa-bajnokság női kajak négyes 500 méteres számának döntőjében a csehországi Racicében 2025. június 21-én. MTI/Szigetváry Zsolt 

Csikós Zsóka és Varga Ádám aranyérmet szerzett kajak egyesben a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon, a vegyes kenu négyes pedig második lett az öt hajót számláló döntőben.

A három egység közül elsőként a Csehországban triplázó, azaz három számot is vállaló Csikós Zsókát szólították a rajthoz a kajak egyesek 1000 méteres döntőjében.

A 24 éves szolnoki versenyző simán nyerte az előfutamát, és hamar kiderült, hogy a fináléban sem akad ellenfele. A magyar kajakos a rajt után az élre állt, féltávnál már két hajóhosszal vezetett a második helyen haladó svéd Melina Andersson előtt, a második 500 méteren pedig még tovább is tudta növelni az előnyét, s végül fölényes győzelmet aratott.

A másodikként beérő skandináv rivális több mint négy másodpercet kapott Csikóstól, aki a vasárnapi zárónapon 500 és 5000 méteren lesz még érdekelt.

"Kicsit izgultam a rajt előtt, de bíztam abban, hogy a világkupák alapján elöl kell végeznem" - nyilatkozott a győztes, aki a gyorsasági szakágat tekintve pályafutása legjobb eredményét érte most el.

"Próbáltam végig magamra figyelni, hogy jól evezzek és ki tudjam hozni magamból a maximumot, szerencsére sikerült. Nagyon sokat jelent számomra ez az aranyérem, biztos vagyok benne, hogy kellett hozzá az is, hogy fiúkkal készültem, és mivel a szezon elején még a Világjátékokra és a maratonra fókuszáltunk, nagyon sok hosszút eveztem. Kíváncsian várom, hogy mire lesz elég a teljesítményem holnap ötszázon."
Racicei kajak-kenu Eb - Varga Ádám aranyérmes

A férfi kajakosok 500 méteres versenyében Varga Ádám kétszeres címvédőként érkezett Racicébe azzal a céllal, hogy sorozatban harmadszor is megnyerje a számot.

A kétszeres olimpiai ezüstérmes klasszis az 5-ös pályán visszafogottan kezdett a fináléban, miközben a kettesen a norvég Gunnar Eide kilőtt és fél hajóval a mezőny előtt lapátolt. A hajrához érve Eide, Varga és a spanyol Alex Graneri küzdött a dobogós helyeken, aztán a magyar kajakos az utolsó száz méteren fokozatosan ellépett a többiektől és tisztán elsőként haladt át a célvonalon. Granieri mögött a hazai kedvenc, világbajnok cseh Josef Dostal lett a harmadik.

"Egyik győzelmet sem adják ingyen. Örülök, hogy folytattam a szériát akár az Európa-bajnokságokat, akár az idei ötszáz egyes versenyeimet tekintve" értékelt a Ferencváros 25 éves kajakosa.

"Ötszázon nem szeretek taktikázni, elindulok, aztán ha a hajrára marad valami, akkor marad, ha nem, akkor visszaszámolok a célig. Láttam, hogy Gunnar nagyon elindult, elhúzott, de reménykedtem, hogy el fog fáradni, mint az előfutamban, és így is történt."
Varga vasárnap 5000 méteren is vízre száll majd.

A most debütáló vegyes kenu négyes 500 méteres számban öt hajó nevezett, köztük az Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Juhász István, Csorba Zsófia összeállítású hajó. A döntő magyarok és a spanyolok küzdelmét hozta az első helyért, végül Kollárék lettek az ezüstérmesek.

"Egy kis izgalom volt bennem, mert nem ismertem a mezőnyt, de egyébként vártam a versenyt, mert bár sokat nem tudtunk együtt készülni, az edzések alapján azt éreztem, hogy jók lehetünk" - mondta Kollár Kristóf.

A magyar volt egyébként az egyetlen olyan egység a mezőnyben, amelyben elöl és hátul is női versenyző lapátolt, s a két férfi kenus térdelt középen.

Magyarország az első finálés nap után négy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel áll.

A kontinensviadal vasárnap 12 döntővel zárul, ezek mindegyikében lesz magyar hajó. A finálékat élőben közvetíti az M4 Sport.

Lányaink hagyományos bravúrja

A Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese összeállítású kajak négyes aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Magyarország címvédőként szállt vízre a döntőben, a mostani egységből Fojt és Pupp tavaly, Szegeden is benne ült a hajóban - majd a párizsi olimpián két bronzérmet szereztek -, a hármas és négyes beülőben pedig ezúttal az Eb-újonc Ujfalvi Laura, valamint Kőhalmi Emese lapátolt.

A magyar csapat az előfutamban aratott imponáló győzelem után a fináléban is remekül versenyzett, egy jó rajt után 250 méternél a spanyolokkal fej fej mellett haladt az élen. A táv második felében aztán Fojték elléptek riválisuktól és végül közel fél másodperces előnnyel előttük célba érve nagyszerű győzelmet ünnepelhettek. A harmadik hely a jól hajrázó németeké lett.

"Nagyon boldogok vagyunk, még alig hisszük el, hogy a miénk az aranyérem" - mondta az eredményhirdetés előtt az MTI-nek a vezérevezős, Fojt Sára.

"Nagyon bíztató volt az előfutam, de őszintén szólva én már az edzések alapján is nagyon bíztam abban, hogy ki fog jönni, ami bennünk van és amit ez az egység tud. Nagyon örülök, hogy ezt sikerült megmutatnunk. A döntőben azon volt a fókusz, hogy az előfutammal ellentétben jól rajtoljunk, ez sikerült is, a pálya többi része azonban most nem volt olyan tökéletes, valószínűleg a széllökések is közrejátszottak ebben és az is, hogy ez mégiscsak egy döntő volt. Összességében azonban így, hogy bejöttünk az első helyre, azt mondom, ez is jó pálya volt."

"Én a spanyolokat nem is érzékeltem, de a lengyeleket és az ukránokat igen. Bíztam benne, hogy mivel a táv második fele nekünk erősebb, mint a többieknek, elöl lehetünk és szerencsére így is volt" - fogalmazott Pupp Noémi.

"Bíztunk egy dobogós helyezésben, az előfutam alapján pedig úgy éreztem, ez akár egy fényes érem is lehet, sikerült" - tette hozzá Ujfalvi Laura, aki első felnőtt Eb-jén máris aranyérmet szerzett.

"A futam közben nem jutott eszembe, de hatalmas öröm a számomra, hogy végre olimpiai számban is fel tudtam érni a dobogó legtetejére" - értékelt a sportág örökös bajnoka, az immár ötszörös világbajnok Kőhalmi Emese, akinek a maratoni szakágból is van további vb-aranya.

A férfiaknál a Nádas Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő összeállítású egység az előfutamában a második helyen végzett egy rendkívül erős mezőnyben, ami jó előjel volt a finálé előtt, a döntő azonban nem sikerült jól. Úgy tűnt, kissé beragadtak a rajtnál, már ekkor hátrányba kerültek a riválisokkal szemben, ezen a helyzeten nem tudtak javítani a folytatásban sem.

A hajrában, amikor meg kellett volna indulni, a magyar hajó nem kapott újabb lendületet, így a mostani teljesítmény a hetedik helyhez volt elegendő. Az élen meglepetésre portugál, cseh, lengyel volt a sorrend, az olimpiai bajnok németek és a Párizsban bronzérmes spanyolok most nem szereztek érmet.

A kenu egyesek 200 méteres versenyében éppen csak lemaradtak a dobogóról a magyarok.

A férfiaknál a dunaújvárosiak rutinos, 28 éves kenusa, Hajdu Jonatán képviselte az ország színeit, érmes reményekkel. Jól is kezdett, s bár féltávnál úgy tűnt, nem lesz ott a mezőny első felében, a hajrában beleerősített, de ez végül nem volt elég a dobogóhoz. Az aranyérmet a spanyolok tavalyi ezüstérmese, Pablo Grana szerezte meg a címvédő lengyel Oleksii Koliadych előtt. A negyedikként záró Hajdut még az ukrán Andrij Ribacsok előzte meg.

Racicei kajak-kenu Eb
Racice, 2025. június 21. Hajdú Jonatán a kajak-kenu Európa-bajnokság férfi kenu egyes 200 méteres döntőjében a csehországi Racicében 2025. június 21-én. MTI/Szigetváry Zsolt
A nők hasonló számában az ugyancsak tapasztalt Takács Kincső az egyes pályán lapátolt és remekül rajtolt. A folytatásban is nagyszerűen tartotta magát az élboly mögött, de az érmes helyezések sorsába ő sem tudott beleszólni. A győzelem a címvédő lengyel Dorota Borowskáé lett, mögötte az ukrán Ludmila Luzan és a spanyol színeket képviselő Viktoriia Yarchevska érkezett a célba. A 31 éves, világ- és Európa-bajnok győri kenus a negyedik helyen végzett.

A délelőtti döntőket a helyszínen, a Labe (Elba) Arénában szurkolta végig Baranyi András, Magyarország csehországi nagykövete is.

Szombat délután további öt finálét rendeznek a racicei viadalon, mindegyikben lesz magyar hajó. Az Eb vasárnap zárul 12 döntővel.

MTI
Címkék:
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
MTI Hírfelhasználó