kajak-kenu
  • 2024. augusztus 25. 20:54
    Hüttner Csaba szövetségi kapitány kiemelte Kőhalmi Emese teljesíményét, aki elmondása szerint leiskolázta a mezőnyt mindkét versenyszámában.
    Címkék:
  • 2024. augusztus 5. 10:12
    A magyar versenyzők szinte mindegyike éremeséllyel száll majd harcba, s mivel Tokióhoz hasonlóan több számban két-két egység is képviselhet egy nemzetet, a lehetőségek megduplázódnak.
  • 2024. június 16. 20:42
    A kajakosoknál Kőhalmi Emese a négyes élboly tagja volt a hatfős mezőnyben, majd a hajrához közeledve átvette a vezetést, és bár svéd riválisa az utolsó métereken szorongatta, visszaverte a támadást és nagyszerű győzelmet aratott.
    Címkék:
  • 2024. június 15. 18:44
    "Jól belenyúltunk a rajtba, ez az erősségünk. Aztán a végén nagyon jöttek fel a szlovének, de szerencsére nem tudtak becsúszni elénk. Próbáltam kizárni a körülményeket, de a végén hallottam a közönséget, és az nagyon megdobogtatta a szívemet" - nyilatkozott Kiss Blanka.
    Címkék:
  • 2024. június 15. 14:10
    Címkék:
  • 2024. június 14. 23:29
    A hazai csapat összesen két első, három második és egy harmadik helyet gyűjtött a gyorsasági versenyek első döntős napján.
    Címkék:
  • 2024. május 12. 15:00
    Kopasz ezzel duplázott, miután szombaton 500 egyesben is nyerni tudott. „Nagyon örülök, hogy a mai napon ilyen szuper formát tudtam hozni, idén még nem eveztem egyszer sem 3:24-et. A tegnapi 500 méter után tudtam regenerálódni és a szélviszonyok is kedveztek nekem" - nyilatkozott az M4 Sportnak a győriek 26 éves kajakosa.
    Címkék:
A gondola.hu archívumának helyreállításán dolgozunk. Az esetlegesen hiányzó tartalmak eléréséhez türelmét kérjük.
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó