Lőw Zsolt: én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért
2025. június 21. 14:05

A német labdarúgó-bajnokságban hetedikként zárt RB Leipzignél az idény végén megbízott vezetőedzőként dolgozó Lőw Zsolt szerint neki is megvan a felelőssége abban, hogy a két magyar válogatott játékost is foglalkoztató csapat nem végzett előrébb a Bundesligában, ugyanakkor "nehezített pályán" kellett helyt állnia neki és a stábjának is.

A 46 éves szakember az m4sport.hu-nak adott exkluzív interjúban elárulta, januárban már Lipcsében voltak, hogy segítsenek Marco Rosénak, aki akkor még vezetőedző volt a klubnál, s akivel végül márciusig maradt türelmes a klub.

Mivel Lőw a Red Bull alkalmazottja, miután megkapta a megbízott edzői felkérést, kötelessége volt elvállalni a feladatot.

"Fura helyzet volt, mert azzal kezdődött, hogy elbocsátottunk egy edzőt, ami önmagában sem jó, és az én kinevezésem is extrém lépés volt. Az ember nem így képzeli el az első vezetői kinevezését, hanem úgy, hogy jön egy klub, hosszan tárgyalunk, megállapodunk, aztán van egy felkészülési időszak edzőmeccsekkel, folyamatosan fejleszthető a csapat, ráadásul ezt egy olyan stábbal, amit magának rak össze. Ehhez képest mi egy olyan klubhoz kerültünk, ahol egy hatalmas edzői stábot kellett átvennünk, és kevés időnk volt az ismerkedésre, mert két nappal a kinevezés után már mérkőzésünk volt. Rengeteget dolgoztunk minden nap, a lehetőségeinkhez képest megtettünk mindent" - nyilatkozta a korábban Thomas Tuchel segítőjeként a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-győztes szakember.

Lőw úgy érzi, a legértékesebb tapasztalat az volt, hogy jobban rálátott a klub működésére, a hét bajnoki és egy Német Kupa-mérkőzés közül pedig a Hoffenheim és a Wolfsburg elleni győzelmeket, valamint a Bayern Münchennel szemben elért döntetlent emelte ki.

"Több mérkőzésen is jól játszottunk az első félidőben, vezetést szereztünk, de aztán szétesett a csapat, hiába volt a gárdában lehetőség, instabilnak mutatkozott a teljesítmény. Nem azt láttuk a pályán, hogy a játékosaink tűzbe mennek egymásért. Ezt nagyon nehéz edzőként megélni, mert ezek olyan események, amelyekre nem nagyon tudtam hatással lenni" - fogalmazott.

"Megvan az én felelősségem is abban, hogy hetedik hely lett a vége, de ez egy nehezített pálya volt. Naponta kellett problémákat megoldani a remények életben tartásához" - mondta, és hozzátette, most átalakulásra van szüksége a lipcsei klubnak.

Lőw Zsolt az interjúban arról is beszélt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ) elnökségi tag lett, a konkrét feladatait pedig hamarosan meg fogják határozni. Kiemelte, hogy a magyar labdarúgás az elmúlt évtizedben nagy fejlődésen ment keresztül, ezt fenn kell tartani, és ha lehet, gyorsítani.

A szakember jó elképzelésnek tartja az MLSZ új ajánlását, amely szerint legalább öt magyarnak pályán kell lennie az NB I-es csapatokban és közülük az egyiknek U21-es korosztályba kell tartoznia.

"Ha egyszerűen akarom megfogalmazni: a magyar akadémiák, klubok olyan finanszírozást, szakmai segítséget és támogatást kaptak az elmúlt években, ami alapján joggal elvárható, hogy az utánpótlás töltse fel a rendszert tehetséges magyarokkal. Ez az ajánlás most elősegítheti, hogy a legjobbak az NB I-be kerüljenek. A megvalósításról persze lehet majd beszélni a későbbiekben, például arról, hogy sok vagy kevés az öt magyar, de az fontos, hogy ez nem a klubok büntetéséről szól, hanem a támogatás feltételhez kötéséről. A szövetség és a kormány is joggal várja el, hogy a hatalmas segítségnek legyen eredménye" - jelentette ki.

mti
Címkék:
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Európa-bajnok a női kajaknégyes
    Magyarország címvédőként szállt vízre a döntőben, a mostani egységből Fojt és Pupp tavaly, Szegeden is benne ült a hajóban - majd a párizsi olimpián két bronzérmet szereztek -, a hármas és négyes beülőben pedig ezúttal az Eb-újonc Ujfalvi Laura, valamint Kőhalmi Emese lapátolt.
  • Kövér László: Ukrajna EU-s felvétele tönkreteszi Közép-Európát
    Kövér László hangsúlyozta, Ukrajna felvétele az Európai Unióba (EU) az agrárium számára mindenképpen gazdasági katasztrófát jelentene, az Európai Bizottság pedig gazdasági értelemben "likvidálja" az uniós termelőket azzal, hogy az ukrán mezőgazdasági termékeket ráönti Európára.
  • Nacsa Lőrinc: a magyar képviselet erősödött a Kárpát-medencében
    A nehézségek közepette az államtitkár örömnek nevezte, hogy a magyar kormány támogatásának, illetve a kárpátaljai magyarok munkájának köszönhetően egyetlen magyar intézményt sem kellett bezárni az utóbbi három évben, "így tehát a kárpátaljai magyar egyházak, az oktatási intézmények és a civil szervezetek működnek".
MTI Hírfelhasználó