Elismerően nyilatkozott a magyar katonákról az USA-hadsereg tábornoka
2025. június 21. 15:03
Elismerően nyilatkozott Saber Guardian 2025 elnevezésű amerikai-spanyol-magyar katonai hadgyakorlaton résztvevő magyar katonákról az amerikai hadsereg egyik altábornagya.
A Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban Charles David Costanza altábornagy, az amerikai hadsereg V. Hadtestének parancsnoka elmondta: "azért jöttünk itt össze, hogy együtt legyünk és együtt szolgáljuk, hogy elérhessük ezt a szintű együttműködési képességet".
Hozzátette, "amit a magyar katonákról elmondhatok: rendkívül lenyűgözött a professzionalizmusuk, és hogy büszkék, amiért a seregben szolgálhatnak, valamint az eszközeikre is büszkék. Az eszközök, amelyeket ma felvonultattak a dinamikus bemutatón, mind nagyszerűek, különösen a Lynx. Arra féltékeny vagyok. Megpróbálom ellopni és hazavinni az Egyesült Államokba!"
A Honvédelmi Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a június 6-án kezdődött hadgyakorlaton a Magyar Honvédség mintegy 800, az Egyesült Államok mintegy 1400, a spanyol haderő pedig közel 450 katonával vett részt.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
"A FeltöltŐ mindig a kereszténység üzenetét kell továbbküldje a fiataloknak, idősebbeknek egyaránt. De azt is kell, hogy sugározza, hogy békességben kell élni egymással, családon belül, városon belül, nemzeten belül és nemzeteken belül" - fogalmazott az államtitkár.
A nehézségek közepette az államtitkár örömnek nevezte, hogy a magyar kormány támogatásának, illetve a kárpátaljai magyarok munkájának köszönhetően egyetlen magyar intézményt sem kellett bezárni az utóbbi három évben, "így tehát a kárpátaljai magyar egyházak, az oktatási intézmények és a civil szervezetek működnek".