brussels signal/EPA-EFE/Radek Pietruszka
Az Európai Unió Ukrajna-stratégiája megbukott - jelentette ki közösségi oldalán hétfőn az európai uniós ügyekért felelős miniszter, miután beszámolt az EU állam- és kormányfőinek októberi tanácskozásáról az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága előtt.
Bóka János bejegyzésében közölte, hogy az Európai Tanács napirendjén szerepelt többek között az ukrán-orosz háború, a közel-keleti konfliktus, a többéves pénzügyi keret felülvizsgálata és a migráció kérdése.
Kijelentette: az Európai Uniónak nem Ukrajnát, hanem egy Ukrajnával kapcsolatos európai stratégiát kell finanszíroznia.
Az "Európai Unió jelenlegi Ukrajna-stratégiája pedig megbukott". Az Európai Unió vezetői azt feltételezték, hogy Ukrajna katonai győzelmet fog aratni, Oroszország katonai vereséget szenved, ami politikai átrendeződéshez fog vezetni Oroszországban - fejtette ki. Ez azonban legalábbis "kétségesnek tűnik" az utóbbi hónapok fejleményei alapján - tette hozzá.
Magyarország javaslata, hogy az EU folytasson vitát Ukrajnával kapcsolatos további stratégiájáról. A "stratégia újratervezésének meg kell előznie a 2021-2027 közötti többéves pénzügyi keret felülvizsgálatát" - húzta alá. Véleménye szerint először tudni kell, "mit és miért finanszírozunk", utána következik a hogyan és miből.
A közel-keleti konfliktusról azt írta, hogy az arról kialakított közös álláspontban a magyar prioritások megjelennek: "az Európai Tanács egyértelműen elítélte a terrorizmust és a Hamaszt, a túszok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte és elismerte Izrael önvédelmi jogát. Fontos az eszkaláció elkerülése a Közel-Keleten és az antiszemitizmus megfékezése Európában".
Bóka János azt is közölte, hogy az Európai Tanács elismerte a magyar kormány által közel egy évtizede hangoztatott tényt: az illegális migráció belbiztonsági kockázatot jelent. Tragikus emlékeztetők erre a belgiumi és franciaországi terrorcselekmények - fűzte hozzá Facebook-oldalán a miniszter.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
-
A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. "Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben" - összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.