A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
Utoljára frissítve: 2024. május 19. 07:16
2024. május 19. 07:07
Urbán Erik, a Szent Istvánról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány rendfőnöke beszél a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti hegynyeregben 2024. május 18-án. MTI/Kátai Edit
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre - intette a zarándokokat szombati szentbeszédében Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka.
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
A csíksomlyói kegyhely idén az "Újuljatok meg!" mottóval szervezte meg a fogadalmi nagybúcsút, csatlakozva a gyulafehérvári főegyházmegyében meghirdetett, "Imádsággal megújuló közösség" témájú pasztorális évhez.
Felföldi László hangsúlyozta: az életünket formáló, megújító üzenet nem kívülről jön. "A szívünkben születik meg, és így lesz belőle elhatározás, majd megvalósítás. De szükség van hozzá az élő kapcsolatra Istennel és egymással. Az élő és éltető imádság elengedhetetlen alapja, megtartó ereje és forrása a ránk váró megújulásnak" - fogalmazott
Szentbeszédében külön részt szentelt a fiataloknak, óvva őket a digitális világ rájuk leselkedő veszélyeitől és rámutatva: a hitbéli örömre nekik, "a jövőt folytató, jövőt építő fiataloknak" is szükségük van.
A pécsi egyházmegyében lévő Kismányok Mária-szobrának történetét idézte fel, melyet 1945-ben Hadikfalváról vittek Bácskába a menekülő bukovinai székelyek, majd az újabb menekülés után Tolna megyéből is utánamentek, mert tudták "hit nélkül, reménység nélkül, istenkapcsolat nélkül nem lehet életben maradni".
Hangsúlyozta, hozzájuk hasonlóan nekünk is "vissza kell menni és meg kell keresni hitünk legmélyét, akár küzdelmek árán is, mert csak a megtalált hitből és élő Isten-kapcsolatból építhetjük fel otthonunkban a család szívének lelki templomát". Arra kérte a híveket, ne csupán nézői, szemlélői, hanem cselekvő résztvevői legyenek életük közösségeinek. Aláhúzta: "itt és most" kell megújítani a család egységének, erejének asztalát, a templomi közösségek oltárát.
"Nem szavakkal, nem különleges gondolatokkal, hanem jóságos, szerető és elfogadó jelenlétünkkel" - intett, emlékeztetve Márton Áron erdélyi püspök szavaira, miszerint annak, aki az evangéliumot hirdetni akarja, üdvözítő igazságát életével kell bizonyítani.
Felföldi László emlékeztetett: az iskolai ballagásokon tarisznyát tesznek a végzős diákok nyakába, és "az ifjúság annyit ér, amennyit mi teszünk a tarisznyájukba". Figyelmeztetett: ma sok fiatalnak üres a tarisznyája, így nem kell csodálkozni félelmükön, zavartságukon.
Megköszönte a fiatalok jelenlétét, aláhúzva: olyan életúton kell járniuk, amelyen még soha senki nem járt, ezért azt kérte, legyenek jó példaképeik, barátaik, és ne csak a ruhájukra legyenek igényesek, hanem a szellemi, lelki táplálékukra is. "Ne engedjétek, hogy a virtuális világ rátok irányuló gonoszsága elpusztítsa emberi méltóságotokat! Legyetek nagyon észnél, mert nektek már sokkal nehezebb különbséget tenni az igazság és a hazugság, a valóság és a virtuális világ között!" - fogalmazott a szónok.
Aláhúzta: csak élő hittel lehet a családokat, gyermekeket megmenteni az interneten áradó zűrzavartól, emberhez nem méltó eszméktől, megmenteni a józan gondolkodás becsületét, a családi asztal szentségét, az emberi közösség megtartó erejét.
A zarándokokat Urbán Erik, a Szent Istvánról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány rendfőnöke is köszöntötte, hangsúlyozva, hogy egy élő közösségnek szüksége van a lelki és szerkezeti megújulásra. Kérte őket, legyenek "lelki-katonák", akik a békét akarják, akik élni akarnak.
Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke aláhúzta: a megújulás nem új dolgok keresését jelenti, hanem hogy "az értéket, alapot" megőrizve, megtisztítva kell haladni tovább. "Megújulva, megtisztulva, megerősödve hitünkben, identitásunkban folytassuk földi zarándoklatunkat" - fogalmazott.
Zarándokok tartanak a csíksomlyói búcsú szentmiséjére a Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti hegynyeregbe 2024. május 18-án. MTI/Kátai Edit
A csíksomlyói hegynyeregbe idén is sokan gyalog érkeztek a székelyföldi keresztalják tagjaként, több keresztalja zuhogó esőben tette meg az utolsó kilométereket. Mások a Magyarországról indult három zarándokvonattal jöttek, míg Erdély különböző részeiből gépkocsival, busszal, kerékpárral, lóháton érkeztek. A zarándokok között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is jelen volt.
A csíksomlyói program részeként délután csángó szentmisét tartanak a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.