Növekedett a halálos áldozatok száma
2024. május 18. 22:22

Houstonban és környékén szombaton is mintegy fél millió háztartás és vállalkozás volt áram nélkül a texasi nagyvárost érintett súlyos viharok nyomán, miközben a halálos áldozatok száma hétre emelkedett.

Texas sűrűn lakott délkeleti részének hatóságai további három halálos áldozatról számoltak be helyi idő szerint péntek este, köztük egy 85 éves asszonyról, akinek a háza villámcsapás nyomán gyulladt ki.
   
Előzőleg Houston polgármestere már négy halálos áldozatról beszámolt.
   
A nagyvárosba csütörtök késő este érkezett a vihar, hurrikán erejű, óránkénti 160 kilométeres sebességet meghaladó széllel, aminek nyomán Houston belvárosában számos toronyház ablaka kitört és épületek homlokzata károsodott. Összesen csaknem egy millió fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás, a teljes helyreállítás napokig tarthat még, mert nem csak villanyvezetékek szakadtak le, de magasfeszültségű elektromos elosztó tornyok is ledőltek.

A városi tisztségviselők a helyreállítási munkával párhuzamosan egy közelgő hőhullámra készülnek, és az áramellátás nélkül maradt lakosok számára "hűsölő központokat" nyitottak meg, azaz légkondicionált helyiségeket nyitottak. A hőség miatt több száz mobil klímaberendezést juttattak el idősek, és mozgáskorlátozottak számára is.

A következő napokban a hőmérséklet napi csúcsértéke tartósan meghaladhatja a 35 fokot, miközben a nagy páratartalom miatt a hőérzet megközelítheti a 40 fokot Houston körzetében, és Texas teljes déli területein.
  

mti
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
MTI Hírfelhasználó