Valódi háborús beszédet mondott szerdán az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - csak az európai uniós ügyek felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
A konzervatív közösség számára a nemzet érték, így magyarnak lenni is érték, a magyarság létének és megmaradásnak záloga pedig egy szuverén Magyarország léte. A 2026-os választás tétje egyértelműen az, hogy Magyarországnak nemzeti szuverén kormánya vagy brüsszeli bábkormánya lesz - szögezte le a miniszter.
A válságok és a megoldásuk pedig hatással lesz nemcsak a jelen, de a jövő generációinak Európájára is: a stratégiai hibáknak hosszú az árnyéka – jegyezte meg az európai ügyekért felelős miniszter.
Bóka János hangsúlyozta, Magyarország Európa bástyája volt akkor, ahogyan most is az. Magyarország Európát és az európai kereszténységet védte akkor, ahogyan védi ma is. Magyarország és a magyarok akkor is azért küzdöttek, hogy megmaradjanak és megmaradhassanak annak, akik.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn az M1 aktuális csatornán közölte, hogy a kormány elégtételt fog venni Sebestyén József halála miatt.
"Mi meg akarjuk védeni a magyar embereket, meg akarjuk védeni Európa gazdaságát, és nem szeretnénk, hogy az orosz-ukrán háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg. Becslések szerint ugyanis csak az ukrán újjáépítés számlája 500 milliárd euró körül lenne, ha nem több. Ez tarthatatlan. Ilyen jellegű döntéseket nem szabad az emberek feje felett meghozni" - emelte ki Bóka János.
A tagállamok demokratikus intézményrendszerének az erősítése helyett a demokratikus ellenálló képességet valójában a tagállami demokratikus folyamatokba való külső beavatkozás alátámasztására használják fel - leplezte le a brüsszeli szélsőséget Bóka János.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter véleménye szerint a csatlakozásnak számos biztonsági kockázata is van, példaként említette, hogy jelenleg hatalmas mennyiségű, ellenőrizetlen sorsú fegyver található Ukrajnában, "nyilvánvalóan az ukrán hátterű szervezett bűnözés megerősödne Európában".
Az Európai Unió a háború kitörése óta, tehát úgy, hogy Ukrajna még nem tagja az EU-nak, már legalább 138 milliárd eurós támogatásban részesítette az országot, ez majdnem annyi, mint az Európai Unió egyéves költségvetése, és ez még nem foglalja magában azt a legalább 500-600 milliárd eurós támogatást, ami Ukrajna újjáépítéséhez lenne szükséges - fejtette ki a miniszter.
Bóka János kiemelte, a magyar álláspont szerint a háború mielőbbi befejezéséhez azonnali tűzszünetre és érdemi béketárgyalásokra van szükség. Jelenleg egyetlen komolyan vehető békekezdeményezés van, mégpedig Donald Trump amerikai elnöké.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.