Egy héttel ezelőtt hangzott el a Parlamentben Semjén Zsolt szenvedélyes védőbeszéde az őt sunyi módon pedofíliával vádoló DK-s Arató Gergely felszólalására, amire az ellenzéki sajtó és megmondóemberek egy egész lejárató hecckampányt építettek – valószínűleg külföldi titkosszolgálati segítséggel.
Ön az utóbbi időben feltűnő érdeklődést tanúsít katolikus papok szexualitása iránt, és ebbéli olthatatlan érdeklődéséből nekem Ír leveleket. Miért nem nekik?!? – veti fel a lehetőséget a kormányfőhelyettes.
A miniszterelnök-helyettes szerint részben igazuk van ugyan azoknak, akik a túlszaporodott nagyvadállományokra panaszkodnak, de hangsúlyozta, hogy ez csak egyes térségekre igaz, de nem az ország minden részére, a vaddisznók állományai jelentősen meg is csappantak az utóbbi években az afrikai sertéspestis következtében.
Ötven év alatt a legkülönbözőbb helyeken publikált írásokat kellett csoportosítani, súlypontok szerint rendezni. Az első fejezet az ausztriai magyarok múltját és jelenét mutatja be. Foglalkozik az Őrség történelmével, a burgenlandi magyarság helyzetével. Részeletesen ír az 1956-os menekülthullámról, a magyar emigráció sorsáról, életük változásairól az évtizedek folyamán – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Európa-éremes Deák Ernő újságíróról.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este részletesen reagált azokra a súlyos vádakra, amelyek a közelmúltban felmerültek, és mint később kiderült, álhírnek bizonyultak. A politikus hangsúlyozta, hogy a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek.
Egy héttel ezelőtt hangzott el a Parlamentben Semjén Zsolt szenvedélyes védőbeszéde az őt sunyi módon pedofíliával vádoló DK-s Arató Gergely felszólalására, amire az ellenzéki sajtó és megmondóemberek egy egész lejárató hecckampányt építettek – valószínűleg külföldi titkosszolgálati segítséggel.
Az Igazságügyi Bizottság hétfő reggel, az Országház Nagy Imre termében tartotta meg idei tizenötödik ülését Vejkey Imre, a testület kereszténydemokrata elnökének vezetésével. Az ülés egyik kiemelt pontja az volt, hogy az ellenzék – élén a Demokratikus Koalícióval – ismét megpróbált politikai tőkét kovácsolni a Szőlő utcai ügy, már rég megcáfolt álhíréből.