Semjén Zsolt az Egyenes Beszédben: Az ellenem felhozott vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este részletesen reagált azokra a súlyos vádakra, amelyek a közelmúltban felmerültek, és mint később kiderült, álhírnek bizonyultak. A politikus hangsúlyozta, hogy a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek.
2025. szeptember 29. 21:25

Szőlő utcai ügy: „Életemben nem voltam gyermekvédelmi intézményekben”

A beszélgetés során a miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a Szőlő utcai intézménnyel, amelyet a vádakban említenek, soha nem volt kapcsolata. „Életemben nem voltam gyermekvédelmi intézményekben, nem ismerem az ott dolgozókat, a gyerekeket. Ez egy fiatalkorúak börtöne, ahova kívülről nem lehet bejutni” – szögezte le. Hozzátette: az ügyben nem szerepel fiatalkorú sértett, így sem politikus, sem kormánytag bűnössége nem merülhet föl.
 
Semjén Zsolt határozottan cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a nők futtatásával lebukott Juhász Péter Pál a pozícióit a politikai támogatásának köszönhette.
„Életemben nem láttam Juhász Péter Pált, így ez az állítás nemcsak hamis, hanem képtelenség”
– mondta. Hozzátette: Juhász ügyeiben korábban sem szerepelt fiatalkorú érintett, lebukásához pedig a pedofíliával szembeni zéró tolerancia alapján indított vizsgálatok vezettek.

Kiderült: Semjén Zsolt nem dönthetett pedofíliával érintett személyek kitüntetéséről

Semjén Zsolt  cáfolta azokat az állításokat is, amelyek szerint ő személyesen javasolta volna vagy támogatta volna pedofíliával érintett személyek kitüntetését. Hangsúlyozta: a kitüntetéseket bizottsági eljárás előzi meg, a miniszterelnök javaslatát követően a köztársasági elnök adományozza, de fizikálisan utána mindenki a saját portfóliója szerint adja át. A mezőgazdasági miniszter a gazdáknak, az igazságügyi miniszter az ügyvédeknek, és miután az ő portfóliójában vannak az egyháziak és a határon túliak, ezért ő, az ő számukra adja át a kitüntetést, de a döntések nem kötődnek közvetlenül hozzá.

Erkölcsi kiállás, nem politikai taktika

Arra a felvetésre, hogy parlamenti felszólalásával magára húzta az ügyet, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke úgy reagált: erkölcsi kötelessége volt megszólalni, mert „ilyen súlyú vád nem maradhat a levegőben”. Úgy vélte, ha a közvélemény elhinné, hogy kormánytagok pedofil ügyekben érintettek, az az egész államszervezetbe vetett bizalmat rendítené meg.

„Zéró tolerancia” és keresztény identitás

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: elkötelezett híve a pedofíliával szembeni zéró toleranciának, ennek érdekében hozott a kormány példátlanul szigorú törvényeket. Személyes életére utalva hozzátette: 47 éve él feleségével, három gyermeke van, és keresztény identitásába vág a vád, amelyet „tűrhetetlennek” nevezett.
 
A politikus hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetekben felmerült vádak szervezett, politikai és nemzetközi szálakon keresztül kerültek nyilvánosságra. “Ez egy szervezett álhírkampány része, amely az internet sötét bugyraiból Jámboron, Dobrev Klárán és más DK-s politikusokon keresztül a politikai nyilvánosságba került” – fogalmazott.

Jogkövetkezmények

A beszélgetés végén Semjén világossá tette, hogy „súlyos jogkövetkezményekkel kell szembenézniük azoknak, akik ilyen rágalmazást elkövetnek”.
 

Gerzsenyi Krisztián
MTI Hírfelhasználó