A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten. Nagy Márton felidézte: a hároméves bérmegállapodás alapján idén januártól 9 százalékkal nőttek a minimálbérek, jövő januártól 13 százalékos, 2027-től pedig 14 minimálbér-emelkedés lenne esedékes. A tervezett makrogazdasági pálya ugyanakkor elmozdult, ezért az érintettek most vitatkoznak az emelés mértékén – közölte. A miniszter arra számít, hogy a munkavállalói érdekképviseletek 12-13 százalékos emelést kérnek majd, a munkáltatók pedig 9-10 százalékot. Az állam segíthet „összehúzni” a két oldalt, de hogy ez mennyibe kerül, az azon is múlik, milyen távol lesznek egymástól az álláspontok – fogalmazott.
Nagy Márton kiemelte: a kormány az elmúlt 15 évben 28-ról 13 százalékra vitte le a szociális hozzájárulási adót. A munkáltatók kérik a 12 százalékra történő csökkentést, de az 1 százalékpontos csökkentés évente 200 milliárd forintot vesz ki a költségvetésből. A költségvetés szempontjából fájdalmas lépés, de nem biztos, hogy el lehet kerülni, ha kétszámjegyű minimálbér-emelkedést szeretnénk – fejtette ki.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este részletesen reagált azokra a súlyos vádakra, amelyek a közelmúltban felmerültek, és mint később kiderült, álhírnek bizonyultak. A politikus hangsúlyozta, hogy a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek.
Egy héttel ezelőtt hangzott el a Parlamentben Semjén Zsolt szenvedélyes védőbeszéde az őt sunyi módon pedofíliával vádoló DK-s Arató Gergely felszólalására, amire az ellenzéki sajtó és megmondóemberek egy egész lejárató hecckampányt építettek – valószínűleg külföldi titkosszolgálati segítséggel.
Az Igazságügyi Bizottság hétfő reggel, az Országház Nagy Imre termében tartotta meg idei tizenötödik ülését Vejkey Imre, a testület kereszténydemokrata elnökének vezetésével. Az ülés egyik kiemelt pontja az volt, hogy az ellenzék – élén a Demokratikus Koalícióval – ismét megpróbált politikai tőkét kovácsolni a Szőlő utcai ügy, már rég megcáfolt álhíréből.