A tavalyi átlagosan 32,2 százalékos és az idei átlagosan 21,2 százalékos béremeléssel a tanárok és óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik - ismertette Rétvári Bence, hozzáfűzve, hogy összesen 4606 tanár bére magasabb 1 millió forintnál, közülük 1209 pedagógus nem vezető, 1929 igazgató és 1468 igazgató-helyettes.
"Nem szabad elfogadnunk, amit a londoni polgármester mondott, hogy most már hozzá kell szokni, hogy a nagyvárosi létnek a különböző merényletek a részei" - mondta az államtitkár.
"Jelen pillanatban sehol nincs olyan helyzet, hogy közvetlenül bombamerényletnek a veszélye fennállna" - fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, az utóbbi időben a Nyugat-Európában végrehajtott merényletek miatt azonban minden bejelentést komolyan kell venni és ki kell vizsgálni.
"Nem ez az első eset, hogy Magyar Péter álhírekkel hergeli a közvéleményt, a szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gép eltérítésétől a moldáv autós ámokfutásig" - fogalmazott a kormánypárti politikus.
Az államtitkár rámutatott arra, hogy a tanárbéremelésnek már most látható eredményei vannak, hiszen háromezerrel többen tanítanak ma már az iskolákban, mint pár hónappal ezelőtt, illetve a felsőoktatásban rekordmagas, 15 ezres volt a pedagógusképzésre felvettek száma.
Az 1997-ben megjelent A kommunizmus fekete könyve című mű százmillió áldozatot említ. Ám azóta is sok áldozata volt e szörny eszmének. Hallani több mint 140 millió áldozatról is. Fontos, hogy ne a három évtizede véget ért kutatás szerint említsük a százmilliós adatot, hanem az új összesítéseket vegyük figyelembe.
Rétvári Bence közölte, hogy novemberben 1600, decemberben pedig közel 3900 szabad időpont áll rendelkezésre urológiai vizsgálatra, országosan 131 intézményben. Hangsúlyozta, hogy az időpontfoglalás gyors és egyszerű, szinte három gombnyomással intézhető az okostelefonra telepített applikációval.
Rétvári Bence elmondta, hogy a korszerű informatikai eszközöket azok az 5. és 9. évfolyamos tanulók kapják, akik korábban jelezték igényüket a Kréta-rendszerben. A tanulói laptopok mellett intézményi eszközök is érkeznek az iskolákba - fűzte hozzá.
Rétvári Bence a Tabuk a szocializmusban címmel megrendezett tanácskozáson hangsúlyozta: aki nem a politikai korrektségnek megfelelően beszél, arra rásütik, hogy nacionalista és soviniszta, márpedig ott, ahol tabuk vannak, nincs szabad világ.
Rétvári Bence a könyvbemutató alkalmából rendezett panelbeszélgetésen hangsúlyozta: az angol nyelvű kötet segít abban, hogy megértsék a magyar migrációs politikát, amelynek adoptálására nagy igény volna Nyugat-Európában is.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A tudományos vívmányok gyakran a jó személyes kapcsolatokon, barátságokon alapulnak. Ilyen értékek létrejöttére nyitott alkalmakat a 200. jubileumát ülő Akadémia.
"Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.