Gáza – nbc news
Izraelben hétfő délután is folytatódtak az összecsapások: délen, a Gázai övezet szomszédságában a palesztin szélsőséges Hamász fegyvereseivel, északon, a libanoni határnál pedig az Iszlám Dzsihád terrorszervezet tagjaival - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
A Gázai övezet melletti Szufa kibucban tűzpárbaj tört ki délután egy Izraelbe beszivárgó Hamász-csoport és izraeli katonák között. Nahal Óz kibuc átfésülése közben felszámoltak egy másik gázai fegyveres különítményt.
Zikim kibucba a Földközi-tenger felől hatoltak be Hamász-fegyveresek, velük is felvették a harcot az izraeli kommandósok. A térségből még nem evakuált civileket arra kérték, hogy zárkózzanak be otthonuk betonbunkerébe.
Az izraeli légierő másfél órás szünetekkel egyre erősebb légicsapásokat hajt végre a Hamász vélt gázai hadállásai ellen. Vadászgépekkel támadták a terrorszervezet létesítményeit egyebek között a gázai al-Furkán és a Tel al-Hava negyedben, ahonnan számos akciót indítottak Izrael ellen. Megsemmisítették a gázai pénzügyminisztérium egyik központját is.
Az izraeli hadsereg szóvivőjének tájékoztatása szerint harci helikopterekkel támadták Libanon területét, a libanoni al-Majadín hírportál szerint pedig több dél-libanoni települést lőttek, miután az ország északi határvidékénél megöltek több olyan terroristát, aki Libanonból szivárgott be.
Az akció elkövetőjeként az Iszlám Dzsihád Al-Kudsz Brigádjai jelentkeztek. A beszivárgókkal lefolytatott tűzharcban megsebesült hat izraeli katona, egy életveszélyesen, egy súlyosan, négyen pedig könnyebben.
Egy korábbi jelentés arról szólt, hogy észak felől a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei támadtak, minthogy erre már számtalanszor volt példa az elmúlt évtizedekben.
A polgári védelem felszólította a libanoni határ melletti izraeli települések lakóit, hogy vonuljanak óvóhelyükre, illetve bezárkózva maradjanak ott, és legyen velük kommunikációs eszköz, élelmiszer és víz, matrac, takaró, gyógyszerek és egyéb szükséges felszerelések.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. "Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben" - összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
Vlaardingerbroek kimondta azt az igazságot, amellyel a nyugati kormányok tisztában vannak, de nem beszélnek róla, nevezetesen azt, hogy szoros kapcsolat van a migráció és a bűnözés között. Kijelentette, hogy „új valóságunk Európában a gyakori nemi erőszakokból, késelésekből, gyilkosságokból, lövöldözésekből, sőt lefejezésekből áll”.