Azt hitted, az első rész túlzás volt? Na, az csak a bemelegítés volt. Ez itt a másnap, amikor a buli utáni mocsokban megcsúszol, próbálod magad összeszedni, de Berg Dániel már rég „rekreál”: villásreggeli, szauna, masszázs, smoothie a budai villában, mintha mi sem történt volna - olvasható Kárpáthy Konrád újabb véleménycikkének bevezetőjében.
Valami egészen sajátos bűz kezd terjengeni a II. kerület frissen kaszált parkjai fölött. Nem a csatorna, nem az eső utáni földszag – hanem a hatalmi kényszer izzadsága, az erkölcsi széthullás testszaga, amit semmilyen biokertészeti PR nem fed el. A romlásnak van arca is. Szakállas, mosolygós, Amerikában született, nyugati diplomás, több nyelven beszél, de magyarul térdeltet. Üdvözöljük Berg Dániel világában - írja Kárpáthy Konrád, budai polgár a szerkesztőségünknek megküldött politikai pamfletjének bevezetőjében.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.