Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Harcosok órája online műsorban nyilatkozott arról, hogy a Szőlő utcai gyermekotthonnal kapcsolatos vádakat „aljas és alaptalan lejáratókampánynak” tartja, mely szerinte már nem csak személyeket, hanem az állam működését is célozza.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Harcosok órája online műsorban kedden kifejtette, hogy Ukrajnában csak akkor lehet igazságos békéről beszélni, ha biztosítják a nemzeti kisebbségek jogait. Hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarok támogatásából a magyar kormány nem enged, és a közösség legitim képviselője továbbra is a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
Az elmúlt napokban nagy hullámokat kavart a miniszterelnök kötcsei mondata: „semmi nem lesz elfelejtve”. Az ellenzéki tábor és a „Tisza-párt” szimpatizánsai azonnal fenyegetést láttak benne, és kommentcunamival próbálták a közösségi médiában elérni, hogy félelmet és felháborodást keltsenek. Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint világos volt a miniszterelnök kötcsei üzenete, aki a munkáról beszélt, nem fenyegetőzött.
Az egykori (?) Gyurcsány Ferenc is megirigyelné azt a politikai akrobatamutatványt, ahogy Magyar Péterék igyekszenek tisz(t)ára mosni Tarr „nem mondjuk ki, mert belebukunk” Zoltán napnál is világosabb mondatait a választások utánra tervezett adóemelésről. (Erre szokták manapság azt mondani, hogy még a Holdról is látszik…)
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
A napokban derült ki, hogy a Magyar Péter vezette Tisza Párt megszüntetné az egykulcsos adórendszert, és egy progresszív, többkulcsos adórendszert vezetne be. Mit jelente ez? A tiszaado.hu-n megtudhatja, hogy mennyivel fizetne több adót ha a Tisza kormányra kerülne.
A KDNP-nek fontos a közösségekben való ottlét, a problémák megoldására való törekvés. Ezt jól mutatja a Nagy Ipoly-takarítás, mert lehet beszélni az Ipoly fontosságáról, vagy be lehet ülni a csónakba és kitakarítani. Ez a Tisza és a Fidesz-KDNP közötti óriási különbség, hogy míg Magyar Péter csak beszél, mi cselekszünk - hangsúlyozta a Gondolának adott interjúban Juhász Hajnalka, a KDNP Pest vármegyei elnöke.
A magyar kormány az elmúlt 15 évben elég sokat tett a határon túli magyarságért, különösen az erdélyi magyarokért. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez tartozik a nemzetpolitika az egyházpolitika mellett, és ez a két terület össze is függ, hiszen a vallásnak nagyon komoly nemzetmegtartó ereje is van – hangsúlyozta a Gondolának adott interjúban Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője Tusványoson.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.