Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
Simonyi Károly, magyar születésű amerikai szoftverfejlesztő, üzletember 2007-ben és 2009-ben űrturistaként járta meg a Nemzetközi Űrállomást. Mint mondta, az űrturisták ugyanabban a kiképzésben részesültek, mint az űrhajósok. Kiemelte, hogy a második alkalommal sokkal érdekesebb volt az űrutazás, mivel már felkészültebb volt és több ismerettel rendelkezett.
A rendezvény az antik joggal foglalkozó tudósok legrangosabb világkonferenciája, amelyen ezúttal a világ 31 országából, mintegy 200 jogtudós és jogtörténész vesz részt.
Az űrmisszió, az elmúlt évek munkája bizonyítja, hogy a magyarok képesek bőven a várakozáson felül teljesíteni a legfontosabb, legnagyobb és legnehezebb ügyekben is. "Ez az űrmisszió várakozásokon felül teljesített eddig, és reméljük, hogy ez a jövőben még fokozódik" - fogalmazott a külügyminiszter.
Az intézet Közép-Kelet-Európa új kutatóközpontjaként a béke és biztonság, a transzformatív technológiák, valamint a jövőt formáló társadalmi és gazdasági folyamatok nemzetközi kutatására specializálódik - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
A Szegedi Tudományegyetem azt írta: idei nemzetközi eredménye is jól mutatja kiemelkedő oktatási, kutatási, gyógyítási, művészeti tevékenységét, aktív társadalmi szerepvállalását, nemzetközi és hazai kutatókkal és intézményekkel folytatott meghatározó együttműködéseit.
Peggy Whitson, az Axiom Space tapasztalt űrhajósa, aki ötödször járt az űrben, elmondta, hogy számára nemcsak a küldetés sikere volt fontos, hanem az is, hogy a csapat tagjai között életre szóló kötelékek alakuljanak ki.
Kapu Tibor, a HUNOR-program kutatóűrhajósa a hazatérés előtti utolsó órákban egy személyes hangvételű videóban köszöntötte a magyarokat a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről – írja a Magyar Nemzet.
Ferencz Orsolya szerint Peggy Whitson parancsnok is elismerte, hogy fantasztikus dolgokat csinál a magyar űrhajós, aki sokat dolgozik, szigorú munkabeosztás szerint. Miután Kapu Tibor visszatér az űrből, pár hétig regenerálódnia kell és majd utána indul el a munka: számítanak rá mint kutatóra és mérnökre.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.