A KDNP Országos Választmánya 1989. szeptember 30-án tartotta első ülését. Ez az esemény lett a párt újjászervezésének szimbóluma. Sokan tették fel akkor és teszik fel ma is a kérdést, hogy a 21. században lehet-e helye egy vallási értékek alapján szerveződő pártnak? A válasz egyértelmű: igen! A Kereszténydemokrata Néppárt iránytűként, azokat az értékeket képviseli a magyar társadalomban, melyektől a legtöbb ország Nyugat-Európában már elszakadt.
A magyar kormány az elmúlt 15 évben elég sokat tett a határon túli magyarságért, különösen az erdélyi magyarokért. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez tartozik a nemzetpolitika az egyházpolitika mellett, és ez a két terület össze is függ, hiszen a vallásnak nagyon komoly nemzetmegtartó ereje is van – hangsúlyozta a Gondolának adott interjúban Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője Tusványoson.
A nem vallásosak száma Svájcban 35,6 százalékra emelkedett 2023-ban. Miközben a hagyományos egyházak zsugorodnak, az iszlám hívők aránya növekszik. Emellett körülbelül minden tizenkettedik válaszadó nyilatkozott úgy, hogy tapasztalt vallási diszkriminációt - osztotta meg a svájci Szövetségi Statisztikai Hivatal adatait a Pro keresztény magazin.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.