A Tisza Párt egy szellemi tartalom nélküli konstrukció, amely kizárólag az Orbán Viktor elleni gyűlöletre, fröcsögésre épít - jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Tusnádfürdőn.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Kőszegen tartott a minap lakossági fórumot, ahol többek között Orbán Viktor román elnökválasztásról tett kijelentéséről kérdezte a dollármédia egyik meghatározó orgánuma, a 444. A KDNP elnöke hangsúlyozta, hogy a kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mögött áll.
A Szociáldemokrata Párt nyerte a parlamenti választást Romániában. 99 százalékos feldolgozottságnál Marcel Ciolacu kormányfő pártja a szavazatok csaknem 23 százalékát szerezte meg.
A jelkép- és anyanyelvhasználat kapcsán indított számtalan perről szólva Kelemen Hunor elmondta: egyértelművé kell tenni a különbözőképpen értelmezhető törvénycikkeket, hogy "egyetlen bíróság se érvényesíthesse a saját elképzeléseit a törvény helyett".
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.