A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elé került (NAIH) Magyar Péter kórházi hecckampánya – tudta meg a Magyar Nemzet. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután fordult a NAIH-hoz, miután a Tisza Párt elnöke jogi lehetőségeivel visszaélve bevonult több kórházba is, majd politikai haszonszerzés céljából ócsárolva a hazai egészségügyet zavarta ezen intézmények működését.
Ők voltak azok, akik 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, elbocsátottak 6000 egészségügyi dolgozót, elvettek egyhavi bért az orvosoktól és az ápolóktól. Több ezer kórházi ágyat számoltak fel, vizitdíjat és kórházi napidíjat fizettettek, az összeomlás szélére sodorták az egészségügyet - fogalmazott a kormányszóvivő.
Közel 94 ezer egészségügyi dolgozót érint az átlagosan húszszázalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.