Az elmúlt években több mint háromszorosára nőtt az egészségügyre fordítható forrás, amely a 2010-es kevesebb mint 1200 milliárd forintról több mint 3900 milliárd forintra növekedett - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Mezőkövesden, az új helyi egészségház átadóján.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Rab Zsuzsa mindig büszke volt a szülőváros kövekben, falakban és tudatban megőrzött történelmi örökségére. Öntudattal hivatkozott a pozsonyi vérbíróságon halálra ítélt, majd velencei gályákra eladott és sok szenvedés után mégis hazatért gályarabok példájára és a Pápáról kitiltott, de a száműzetés idején egy fa alatt gyülekezetté szervezett kollégium tanárainak helytállására.
Az elmúlt években több mint háromszorosára nőtt az egészségügyre fordítható forrás, amely a 2010-es kevesebb mint 1200 milliárd forintról több mint 3900 milliárd forintra növekedett - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Mezőkövesden, az új helyi egészségház átadóján.
Orbán Balázs közölte: miközben az Európai Parlamentben "a liberális elit kimentette" Ursula von der Leyent, ő beszédet mondott egy Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencián és még több finanszírozást ígért a háború folytatásához.