„Egyértelműen hamis szélsőjobboldali pártnak beállítani az AfD-t, hiszen a párt vezetője, Alice Weidel azonos nemű partnerével, egy Srí Lanka-i származású nővel él együtt. Ez tényleg Hitlerre hasonlítana? Ugyan már, kérem!” – írta Musk.
Nem ez az első eset, hogy a nyugati sajtóban irigykedve figyelik a Magyarországon megvalósuló beruházásokat, igaz, az egyik brüsszeli lap már „rájött”, hogy ha a magyar kormány köt megállapodásokat, az „veszélyezteti az uniós piacot".
Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki "tisztességesen és keményen" dolgozik - fejtette ki. Megjegyezte: az ellenőrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.
Az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, majd az államfő az alapító-vezérigazgatóval négyszemközti megbeszélést folytatott. Novák Katalin a tervezettnél jóval hosszabb, két órás beszélgetés első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül. Felidézte, hogy tárgyalópartnere a közelmúltban úgy nyilatkozott, a népesedési válság komolyabb kérdés, mint a klímaváltozás.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
"Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van, hanem azért a közösségért, amelyért annak képviselői létrehozták. Akadémiánk fő küldetése, hogy a kutatások eredményezte tudást a magyar társadalom, gazdaság, állam, az egész nemzet szolgálatába állítsa. Célunk a tudománybarát, a tudomány művelését, az Akadémiát támogató társadalom kialakítása" - mondta Freund Tamás.
Eladásra kínált ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter véleménye szerint a csatlakozásnak számos biztonsági kockázata is van, példaként említette, hogy jelenleg hatalmas mennyiségű, ellenőrizetlen sorsú fegyver található Ukrajnában, "nyilvánvalóan az ukrán hátterű szervezett bűnözés megerősödne Európában".