Eladásra kínált ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.
2025. május 6. 11:13
bookinbudapest.hu
Négy ember ellen emelt vádat az úgynevezett Városháza-ügyben befolyással üzérkedés, illetve befolyás vásárlása miatt a Fővárosi Főügyészség - tudatta a vádhatóság az MTI-vel közleményben kedden.
A vádirat szerint az egyik vádlott tagja volt egy ingatlanforgalmazással is foglalkozó cégnek. A férfi 2020-2021-ben több, ingatlanközvetítéssel foglalkozó személlyel, illetve ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal folytatott tárgyalásokat. A megbeszélések során azt állította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál és a fővárosi vagyonkezelő cégnél vezető beosztásban, döntéshozó pozícióban lévő személyekkel áll kapcsolatban.
Arra hivatkozott, el tudja intézni, hogy önkormányzati ingatlanok értékesítési pályázatait személyre szabottan írják ki, és a pályázaton a neki fizető pályázók nyerjenek. A férfi cserébe jogtalan előnyként az ingatlanok vételárának 10 százalékát kérte magának. A vádlott azonban a pályázatokkal kapcsolatban az önkormányzat részéről eljárási jogosultsággal nem bírt.
A befolyással üzérkedő férfi három ingatlannal kapcsolatban próbált a nyomozás során nem igazolt kapcsolatokra hivatkozva pénzhez jutni. Kettőnél valóban pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat. Az egyiken annak a férfinak a cége nyert, aki az ügyben szintén vádlott és a befolyással üzérkedő vádlott cégének több mint 10 millió forintot át is utalt.
Ezen a nyilvános pályázaton más induló nem volt. A fizető férfi a másik két cselekménynél a befolyással üzérkedő állításait erősítve segítséget nyújtott a bűncselekmények elkövetéséhez. A másik pályázattal kapcsolatban megkeresett befektető a korrupciós ajánlatot visszautasította.
A harmadik ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.
A férfi a személyre szabott pályáztatás elintézése érdekében az általa megjelölt 40 milliárd forintos vételár 10 százalékát kérte jogtalan előnyként. A Fővárosi Önkormányzat azonban az ingatlanegyüttest valójában nem jelölte ki hasznosításra, értékesítésre. Az ingatlan iránt érdeklődők a korrupciós ajánlatot visszautasították.
A Főváros Főügyészség négy ember ellen emelt vádat. A befolyással üzérkedő és a 10 millió forintot meghaladó összeget fizető férfi mellett vádlott további két férfi, aki az ügyészség szerint egyes cselekményeknél szintén erősítette azt a látszatot, hogy a befolyással üzérkedő el tudja intézni, amit ígért.
A Fővárosi Főügyészség befolyás vásárlása és több rendbeli – gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett – befolyással üzérkedés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat végrehajtandó börtönre és pénzbüntetésre.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges többséget.
"Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van, hanem azért a közösségért, amelyért annak képviselői létrehozták. Akadémiánk fő küldetése, hogy a kutatások eredményezte tudást a magyar társadalom, gazdaság, állam, az egész nemzet szolgálatába állítsa. Célunk a tudománybarát, a tudomány művelését, az Akadémiát támogató társadalom kialakítása" - mondta Freund Tamás.
Eladásra kínált ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.