Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
2025. szeptember 14. 08:05
Egy közösség megtartásának fontos előfeltétele, hogy a közélet szereplői a lehetőségükhöz mérten mindent megtegyenek, de egy közösség lelkét ezer éve mindig a keresztény egyházak adták, úgyhogy ezeknek a szerepe sem a jelenben, sem a jövőben nem elhanyagolható - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Tóthfaluban, ahol az Utasi Jenő plébános pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából rendezett aranymisén vett részt.
Az aranymisét követő ünnepi beszédében a házelnök kitért az anyaországot és a külhoni magyarságot érintő legfontosabb kérdésekre.
Márai Sándort idézve kijelentette, hogy az író ismert mondata, amely szerint a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él, kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete".
Rámutatott, hogy ez "egyrészt a belső politikai stabilitás által meghatározott, másrészt a gazdasági erő állapotából fakad, harmadrészt, nem utolsósorban pedig a nemzetközi mozgástere is jelentős befolyást gyakorol rá".
Mindezzel összefüggésben Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy áprilisban választások lesznek Magyarországon. Mint mondta, "a kormánypártok esélyesek ugyan, de a korábbiakhoz képest a választások sokkal nagyobb kihívást jelentenek számunkra, mint az azt megelőzőek". A házelnök szerint ennek több oka is van.
"Egyrészt a demokrácia meg a tömeglélektan szabályai és törvényszerűségei okán 16 év alatt kicsit elfáradt az a kép, amely rólunk sugározható" - magyarázta, másrészt a külső tényezők miatt a gazdasági konjunktúra nem olyan, mint korábban volt, harmadrészt pedig "külső erők pénzelik és irányítják azt az ellenzéket, amelyik ma erősebbnek tűnik, mint a korábbi választások előtt eddig bármelyik ellenfelünk volt", negyedrészt a nyugati civilizáció is válságban van, illetve a közösségi média teljes mértékben átrajzolja "az emberi kommunikáció eddigi vonalait".
Kövér László arra is felhívta a figyelmet, hogy "hibrid háború folyik Magyarország ellen politikai, gazdasági és a nemzetbiztonságot érintő eszközökkel".
Az elszakított nemzetrészek sorsának alakulásában az anyaország mellett annak az országnak a belső helyzete is fontos, amelyben a magyar nemzeti kisebbség él - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.
Szerbiáról szólva leszögezte: "Magyarország és az egész magyar nemzet, benne a délvidéki magyarság is, megítélésem szerint Szerbia stabilitásában és fejlődésében érdekelt". Emellett nagyon fontos az adott nemzeti közösség és a politikai vezetésének az ereje, támogatottsága és viszonya a többségi politikumhoz. "De talán még ezen belül is, ezt megelőzően is a legfontosabb tényező a nemzetrészeket adó közösségek belső ereje, tartása és élni akarása" - húzta alá.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke közölte, hogy pártja évtizedek óta olyan kapcsolatot ápol a történelmi egyházakkal, amely a vajdasági magyarság fejlődését és felemelkedését szolgálja. Hozzátette: Utasi Jenő atya olyan közösségformáló ember, aki a munkásságával az utóbbi évtizedekben bebizonyította, hogy "akár a legapróbb település is lehet a közösségnek a lelke".
Kép: Utasi Jenő plébános szentmisét mutat be pappá szentelésének 50. évfordulója a vajdasági Tóthfaluban 2025. szeptember 13-án. MTI/Molnár Edvárd
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.