A világ két hónapig Rómára figyelt, együttérzéssel a pápa betegségére és halálára, és várakozással a konklávé döntésére. Amit láttunk, a tárgyilagos kívülállókban is elismerést váltott ki. Ha visszaemlékezünk az elmúlt évszázadra, nagy formátumú embereket látunk Péter székében, akik tisztségüket küldetésnek tekintették, és alázatos szolgálattal teljesítették - írja Harrach Péter kereszténydemokrata politikus, egykori miniszter a Vasárnap.hu-n megjelent publicisztikájában.
A búcsúvételi szertartást követően a koporsót autón viszik a Szent Péter-tértől körülbelül öt kilométerre lévő római Santa Maria Maggiore-bazilikáig. A koporsót szállító autón kívül néhány további autó alkotja majd a menetet, bennük bíborosok, valamint az egyházfő közeli munkatársai és segítői foglalnak majd helyet.
Hölvényi György korábbi egyházügyi államtitkár, majd kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő segített elhelyezni a horizonton az akkor új pápát, amikor a 2014-es strasbourgi beszéd utána Pesti Srácok olvasóinak mondta el a tapasztalatait.
A Szentatyát mélyen megérintette az ösztöndíjasaink bátor hitvallása és a magyarok üldözött keresztények irányába tett szolidaritása – írta Azbej Tristan.
Ferenc pápa, a római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el húsvéthétfőn reggel. Az alábbiakban Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke megemlékezését olvashatják, mely a Magyar Kurír oldalán jelent meg.
Amikor értesült a halálhírről, akkor mind a Köztársasági Elnök Úr, mind a Miniszterelnök Úr kondoleáló levelet küldött a camerlengo-nak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak, a protokolláris hagyományoknak megfelelően. A kormány döntést hoz arról, hogy a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt, és a nemzet gyászát – jelentette be a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Ferenc pápa argentin jezsuita szerzetes, a 266. római pápa, az első latin-amerikai katolikus egyházfő. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották a katolikus egyház fejévé.
Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Ebben a nagyböjtben, melyet a szentév kegyelme gazdagít, szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot arról, mit jelent együtt haladni a reményben és felfedezni a megtérésre szólító meghívásokat, melyeket Isten irgalma – egyénileg és közösségileg – mindannyiunkhoz intéz - olvasható a Szentatya, Ferenc pápa nagyböjti üzenetében, amelynek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megküldött magyar nyelvű fordítását alább olvashatják.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.