Egyetlen alkalommal lesz látható Haydn Armida című operája
2025. június 19. 05:06
Első és egyetlen alkalommal, június 21-én láthatja a közönség Joseph Haydn legtöbbet játszott és legtöbbre tartott operáját, az Armidát Budapesten, az Eiffel Műhelyházban - közölte a Magyar Állami Operaház kedden az MTI-vel.
Kiemelték, hogy a Marton Éva Nemzetközi Opera Stúdió és a San Diegó-i Opera Neo fiatal énekeseinek közreműködésével, Almási-Tóth András rendezésében megvalósuló kortárs produkció egy hónappal később Amerikában is vendégszerepel majd. Az előadás során a Magyar Állami Operaház Zenekarát Kozma Péter dirigálja.
A keresztes háborúk idején játszódó előadás a pogány varázslónő, Armida párkapcsolati drámáját, egy szakítás történetét mutatja be mai keretek között. Armida elcsábítja a keresztes lovagokat, így térítve el őket Jeruzsálem elfoglalásától. Bűvköréből a legnagyobb keresztény hős, Rinaldo sem menekül, akibe még Armida is beleszeret. Rinaldót két barátja, Ubaldo és Clotarco igyekszik feloldozni Armida bűbája alól, sikerükhöz azonban fájdalommal teli, rögös út vezet - foglalták össze a mű cselekményét a közleményben.
Felidézték, hogy a művet, amely 58 előadásával a hercegi udvar legsikeresebbnek operájának bizonyult, 1784-ben mutatták be Esterházán. A szerző maga is ezzel a zenés színpadi művével volt a leginkább elégedett - írták.
Armida történetét Torquato Tasso 16. századi itáliai költő A megszabadított Jeruzsálem című eposza nyomán Monteverdi, Lully, Händel, Vivaldi, Gluck, Salieri is feldolgozta operaként, illetve Rossini és Dvořák is írt a témában zenés színpadi művet. Haydn a művében Armida és Rinaldo elválására helyezte a hangsúlyt, ezért az Operaház és a San Diegó-i Opera Neo koprodukciójának alkotói is a szakítás történetére koncentráltak - olvasható a sajtóanyagban.
Az előadásban a San Diegó-i Opera Neo fiatal művészei közül Emily Helenbrook (Armida), Katherine Malone (Zelmira) és Tyrese Byrd (Ubaldo), míg a Marton Éva Nemzetközi Opera Stúdió tehetségei közül Pál Botond (Rinaldo), Balázs Norbert (Idreno) és Ortan Vivienne (Clotarco) vesz részt az előadásban.
A darabot Almási-Tóth András, az Opera Stúdió művészeti vezetője rendezi, a jelmezeket Márton Richárd tervezi, a színpadi tér pedig Izsák Lili díszletelemeinek felhasználásával készült el. Az előadás koreográfusa Lázár Eszter, a darabot felvezető, amerikai független filmeket idéző bejátszást és az előadás vizuális elemeit pedig Czeglédi Zsombor készítette.
A tájékoztató szerint a produkció az Eiffel Műhelyházbéli bemutatót követően július 18-án és 19-én a UC San Diego Park & Market rendezvényközpontban lesz látható.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.
A kutatók erős bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a gyerekeknél a fokozott képernyőhasználat összefüggésbe hozható számos társadalmi-érzelmi problémával, beleértve a szorongást, a depressziót, az agressziót és az alacsony önbecsülést – derül ki a Psychological Bulletin folyóiratban publikált tanulmányból.
"Magyarország és Szlovákia megbüntetésének szándékát bizonyítja, hogy miközben Brüsszel végleg megtiltaná az Oroszországból származó, vezetéken érkező földgáz és nyersolaj behozatalát, valamint a finomított termékek importját is, addig a nyugat-európai országok számára fontos orosz LNG-behozatal tilalmát tovább halasztanák" - fogalmaztak.