Többmilliárdos támogatással új lendületet kap a Nemzeti tehetség program
2025. június 16. 17:33
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti tehetség program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn. Nagy-Vargha Zsófia ismertette, a kormány évről évre emelni tudja a programra fordított forrásokat, a keretösszeg idén 20 százalékkal emelkedett. Úgy fogalmazott, ez nem kiadást, hanem befektetést jelent a jövőbe, és jelentős sikereket tudnak elérni a projektben részt vevő fiatalok. Hozzátette, nemcsak a kormány járul hozzá ehhez a programhoz, hanem az adózók is, ugyanis a személyi jövedelemadó (szja) második 1 százalékát bárki felajánlhatja a tehetségprogramnak.
Kiemelte, a tavalyi évben rekordot döntött a támogatások száma, 2,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók, mintegy 270 ezren döntöttek a program támogatása mellett. Nagy-Vargha Zsófia közölte, a Nemzeti tehetség program pályázatai mellett a kormány idén is kiírta a több mint egymilliárd forintos keretösszegű Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot, ősszel pedig a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjat is meghirdetik 2,5 milliárd forintos keretösszeggel.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Orbán Viktor felidézte azt is, hogy fiataloknak gondolták őket a politikához, mire ő azt mondta, mivel most kezdődik a demokrácia, mindenki egyidős. "Antall pont annyit tud a demokráciáról, mint mi".
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.
A Világbank legfrissebb becslései szerint, a háború 2024 végéig már több mint 175 milliárd dollár közvetlen kárt okozott Ukrajna épületeiben és infrastruktúrájában.