Megpróbálták kirabolni a MagNet bank solymári fiókját.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy Bűnügyi Igazgatóságuk munkatársai ismeretlen tettes ellen, rablás kísérlete miatt nyomoznak.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Orbán Viktor felidézte azt is, hogy fiataloknak gondolták őket a politikához, mire ő azt mondta, mivel most kezdődik a demokrácia, mindenki egyidős. "Antall pont annyit tud a demokráciáról, mint mi".
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.
A Világbank legfrissebb becslései szerint, a háború 2024 végéig már több mint 175 milliárd dollár közvetlen kárt okozott Ukrajna épületeiben és infrastruktúrájában.