Dömötör Csaba: már több mint 1,2 millióan aláírták az ukrán EU-tagságról szóló kérdőívet
2025. május 27. 08:39
Több mint 1,2 millióan töltötték ki már a kérdőívet, mondtak véleményt Ukrajna európai uniós tagságáról, ez is mutatja, hogy egy fajsúlyos és mindannyiunk életét, egész Európa jövőjét meghatározó kérdésről van szó - jelentette ki Dömötör Csaba hétfőn Zalaegerszegen.
 
A Fidesz európai parlamenti képviselője a párt országjárásának keretében tartott fórum előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Brüsszelben totális kampány indult Ukrajna gyorsított tagságáért.
 
Mindezt úgy, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják azt, hogy ez a bővítés a jelenlegi körülmények között "romba döntené az egyébként is ezer sebből vérző európai gazdaságot".
 
Minden eszközt bevetnek, hogy az ellenszegülőket megtörjék, ezek közé tartozik a jogállamisági eljárás, a szavazati joggal való zsarolás, az energiaellátás korlátozása, és "most már titkosszolgálati eszközöket is bevetnek", amelyben egyes magyarországi ellenzéki szereplők is partnerek. Kész tényként kezelik azt Brüsszelben, hogy még idén megnyitnak minden csatlakozási fejezetet, és azt akarják elérni, hogy 2030 előtt megkapja Ukrajna a teljes jogú tagságot - mondta a képviselő.
 
Hozzátette, hogy ez minden korábbi eljárás teljes felülírása, nem egy érdemeken és világos feltételek teljesítésén alapuló eljárás, hanem "egy diktátum, amit a brüsszeli elit szerint csak elfogadni lehet".
 
Az alapvető kérdéseket sem hajlandóak tisztázni, a gazdasági következmények miatt pedig át kellene alakítani az Európai Unió költségvetését a bővítéshez.
 
Ennek eredményeként csökkenhetnek a kohéziós források, egyes elemzések szerint akár 15-25 százalékkal Magyarország esetében is. Húsz százalékkal csökkenhetnek az agrártámogatások úgy, hogy egyes piacokat, például az agrárpiacokat már a teljes jogú tagság előtt is megnyitnák, de "jól láttuk, hogy ez milyen következményekkel járhat", az elmúlt években a magyar gazdákat is óriási kár érte - fogalmazott Dömötör Csaba.
 
Az EP-képviselő arra is kitért, hogy Európa eddig összesen 57 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget költött el a háborúra, és egyes számítások szerint a háborús helyreállítás költségei ennél is többre, 181 ezer milliárdra rúgnának, és az eddigi tapasztalatok alapján ennek jelentős részét Európának kellene előteremteni még a teljes jogú tagság előtt vagy attól függetlenül.
 
Az elmúlt hetekben az is felmerült, hogy korlátoznák az Oroszországból érkező energiaimportot, ami az eddigiek mellé további drasztikus energiaár-emelkedéseket hozna.
A politikus szerint méltatlan vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy gyorsított-e a tagsági eljárás vagy sem, de ezzel összefüggésben idézte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság, Roberta Metsola, az Európai Parlament, valamint Antonio Costa, az Európai Tanács elnökének a gyorsítási szándékkal kapcsolatos kijelentéseit, továbbá Kaja Kallas külügyi és biztonsági főképviselő és Marta Kos bővítési biztos hasonló mondatait, illetve Manfred Webert, az Európai Néppárt elnökét, aki szerint Ukrajna támogatása feltétel nélküli kell hogy legyen.
 
Dömötör Csaba szerint ez az a folyamat, amelyet a Tisza Párt minden létező eszközzel próbál letagadni. Hiába, mert az aláírásgyűjtésük után már "pecsétes papírjuk van arról, hogy ők is beállnak a sorba és ők is akarják az ukrán tagságot".
 
A brüsszeli elit tehát úgy indított totális kampányt az ukrán tagságért, mintha Európának nem lenne így is épp elég válságtünete, amivel egyébként törődni kellene, mintha nem lenne más, elég megoldandó probléma.
 
"Nekünk is van egy erős eszközünk, a választók akarata, ezért is fontos, hogy már több mint 1,2 millióan elmondták a véleményüket" - jegyezte meg az európai parlamenti képviselő.
MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Kocsis Máté: nem csicskának mentünk se a NATO-ba, se az unióba
    Kocsis Máté hangsúlyozta: ez a kormány nem tegnap lett békehívő, hanem a háború kitörésének pillanatában, 2022. február 24-én hangzott el először, hogy nem az öldöklést kell választani, hanem a békét és nemcsak azért, mert a honfitársaink élnek a határon túl, hanem azért is, mert a magyar gazdaság és az európai gazdaság meg fogja sínyleni a háborút.
  • Brüsszel és a Tisza Párt sunyi kis alkuja
    Takács Péter emlékeztetett arra, hogy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője örömét fejezte ki, hogy 50 magyarországi kórház felújítását sikerült lassítani, megakadályozni. Megemlítette, hogy az 50 kórházi épületen felül 33 mentőállomás is szerepelt a helyreállítási alap listáján, ám ezek közül van, amit már megvalósítottak nemzeti forrásból.
  • Hazánk meg szeretné erősíteni a civil szervezetek finanszírozásának átláthatóságát
    A tagállamok demokratikus intézményrendszerének az erősítése helyett a demokratikus ellenálló képességet valójában a tagállami demokratikus folyamatokba való külső beavatkozás alátámasztására használják fel - leplezte le a brüsszeli szélsőséget Bóka János.
MTI Hírfelhasználó