A büntetőpárbaj során Maczkó Lilla egyszer védeni tudott, egyszer pedig a kapufa segítette a magyarokat, akik Dobi Dorina lövésével diadalmaskodtak végül.
2025. január 16. 18:29
Cseh Sándor szövetségi társkapitány a 2024-es párizsi nyári olimpia női vízilabdatornáján az 5. helyért játszott Magyarország – Olaszország mérkőzés végén a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 10-én. A magyar válogatott ötméteresekkel 15-12-re győzött. MTI/Derencsényi István
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 18-17-re legyőzte az olimpiai bajnok spanyol csapatot a Görögországban zajló világkupa-selejtező csoportküzdelmeinek csütörtöki harmadik fordulójában.
Cseh Sándor együttese a nyitókörben kikapott a házigazda görögöktől, második mérkőzésén pedig legyőzte a vb-címvédő amerikaiakat.
A nőknél a csoportmérkőzések után két újabb négyes alakul: az első két helyen végző alakulatok újabb teljes kört játszva döntik el az első négy helyezést - melyek a Szuperdöntő negyeddöntőjének párosításánál fontosak -, míg a harmadik-negyedikek hasonlóan teljes kört vívnak az 5-8. helyért.
Itt várható igazán éles a harc, mivel csak a két legjobb csatlakozhat a felsőházi kvartetthez, valamint a divízió II első két helyén záró kínai és japán együtteshez.
a magyar csapat gólszerzői: Hajdú 5, Faragó, Baksa, Tiba 2-2, Sümegi, Dobi, Varró 1-1
A magyarokra a torna legerősebb csapata várt, a nyolc friss olimpiai bajnokkal vízbe ugró spanyolok ugyanis a nyitókörben az amerikaiakat, majd a második fordulóban a görögöket is kiütötték.
A magyar csapat az első negyedben maximálisan felnőtt a feladathoz, jól használta ki a fórokat, védekezésben pedig jól tartotta magát (3-3).
A második játékrész elején a találkozó során először vezetést szereztek a spanyolok, de Hajdú Kata gyorsan válaszolt. Az újabb spanyol találatra Cseh Sándor időkérése után fórból érkezett a magyar gól, Dobi Dorina éppen a dudaszó előtt engedett el egy remek lövést. Továbbra is kiegyenlített volt a játék, majd a nagyszünet előtt hat másodperccel Hajdú juttatta vezetéshez a magyar csapatot.
A spanyolok ugyan érezhetően egy fokozattal feljebb kapcsoltak a folytatásra, a magyarok jelentős energiákat mozgósítva tartották a lépést (10-10).
Hajdú ötösével és Baksa Vanda remek ejtésével a záró nyolc perc elején ellépett a magyar válogatott, a rivális a játékrész közepén büntetőből szépített, de Tiba Panna előnyből húsz másodperccel később visszaállította a különbséget.
A spanyolok világklasszis centere, Paula Leiton hatalmas fizikai fölényét kihasználva talált be, majd a rivális másik sztárja, Beatriz Ortiz villant meg. Az olimpiai bajnok megmozdulását Cseh Sándor "challenge-elte", de maradt a döntetlen (13-13).
Az utolsó két percben hatalmasat küzdöttek a csapatok a győztes gólért, végül a meccs legjobbja, Hajdú ötödik találatával karnyújtásnyira kerültek a győzelemtől a magyarok. A spanyolok azonban Elena Ruiz hatodik találatával a dudaszó pillanatában egyenlítettek, így ötméteresek döntöttek.
A büntetőpárbaj során Maczkó Lilla egyszer védeni tudott, egyszer pedig a kapufa segítette a magyarokat, akik Dobi Dorina lövésével diadalmaskodtak végül.
A magyar válogatott ezt megelőzően a 2021-es világliga-negyeddöntőben győzte le a spanyolokat, ráadásul úgy, hogy a két legrutinosabb játékos, Keszthelyi Rita és Leimeter Dóra pihenőt kapott.
"Amennyire nem voltam szomorú vagy ideges a görög meccs után, mert ott is láttam, hogy mit akarunk csinálni, vagy tudtam, hogy hol tartunk, úgy nyilván most sem röpködök az örömtől, még ha nyilván legbelül azért örülök és leginkább a játékosok miatt örülök az eredménynek" - kezdte értékelését az M1 aktuális csatornának a szövetségi kapitány.
Cseh Sándor megemlítette, hogy szerettek volna a rendes játékidőben nyerni, amire volt is esély, végül ötméteresekkel sikerült győzni.
"Egyértelmű, hogy ennek a stábnak, ennek az új keretnek, az egész négyéves ciklusnak az első selejtező sorozatán nem fogunk taktikázgatni meg számolgatni. Nyilván nekünk minden meccs ugyanolyan fontos visszajelzés. Ez egy nagyon jó mérkőzés volt. Természetesen azért sokat hibáztunk, de nagyon sok jó dolog is volt" - tekintett vissza az összecsapásra a szakvezető, hozzátéve, hogy "a játékosok védekezésben és támadásban is felvállalták azokat a szerepeket, amelyek elvárhatók és aminek az útján tovább kell fejlődni".
Emlékeztetett rá, hogy ha a magyar válogatott kijut a vk-döntőre, akkor áprilisban, ha nem, akkor pedig csak a nyáron tud majd legközelebb együtt dolgozni a lányokkal.
"Egyértelmű, hogy egy spanyolok ellen megvívott meccsnek van jelentősége, ilyen mérkőzésből megyünk majd tovább, ezek után tudunk majd tervezni a tavasz folyamán. Alapvetően az maradt meg ebből, hogy egy nagyon erős spanyol válogatottat meg tudtunk verni és ennek nyilván örülünk" - szögezte le.
Ugyanakkor megemlítette, hogy akár már a következő mérkőzésen alakulhatnak teljesen máshogyan a dolgok, úgy, hogy "semmi sem fog sikerülni, vagy sokkal nehezebb lesz", de ezt is meg kell szokni.
"Ha egy csapat a jövőben egy világversenyen döntőbe szeretne jutni, annak kétnaponta negatív és pozitív tapasztalatokból tovább kell tudnia lépni. Ezért fogalmaztam úgy, amikor ide kijöttünk, hogy minden hasznos a számunkra, az is hogyha kikapunk, az is hogyha nyerünk, mert utána csak így lehet folyamatosan elemezni a szituációkat" - zárta értékelését.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.