A Fidesz soha nem ért el ilyen jó százalékos eredményt ebben a körzetben
Kormánypárti győzelem, baloldali vereség Dombóváron, a Fidesz soha nem ért el ilyen jó százalékos eredményt ebben a körzetben – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amelynek részleteit hétfőn közölték az MTI-vel.
2025. január 13. 12:20
Az elemzés szerint a dombóvári időközi választás a kormánypártok társadalmi támogatottságának stabilitásáról tanúskodik, és vereséget jelent a rajthoz sem álló, előrehozott választást követelő baloldali szereplők számára is. Tizenöt hónappal a soron következő országgyűlési választás előtt óvatos, észszerű következtetéseket szabad csak levonni egy időközi választás eredményéből – hangsúlyozták, majd öt pontban foglalták össze következtetéseiket.
Az első az, hogy a Tolna Vármegye 2-es számú országos egyéni választókerületében megtartott időközi választás változatlanságról és jobboldali stabilitásról árulkodik. A Fidesz-KDNP jelöltje könnyedén, a szavazatok 63,7 százalékának megszerzésével tartotta meg a kormánypártok mandátumát, így Tolnában biztosan nincs „új helyzet”. Külön érdekesség, hogy a Fidesz soha nem ért el ilyen jó százalékos eredményt ebben a körzetben – jegyezték meg.
A második megállapítás alapján az eredmény nyilvánvalóvá tette, hogy a jobboldal legerősebb kihívójának szerepében tetszelgő Tisza Párt valójában azért nem mérette meg magát, mert veresége borítékolható volt, ami nehezen fér össze a párt elnökének önképével és azokkal a „cinkelt közvélemény-kutatási adatokkal”, melyekkel a baloldalhoz közel álló intézetek manipulálni próbálták a közvéleményt.
A harmadik pont alapján vereséggel ér fel az is, hogy a szavazatszámok ismeretében most mind Magyar Péter, mind az említett háttérintézmények magyarázkodni kényszerülnek: a Tisza Párt azért, mert úgy látszik, mégsem tégláról téglára halad. Sőt, Magyar Péterék Tolna Vármegye 2-es számú körzetében az EP-választáson is alulteljesítettek, távolmaradásukkal pedig csak egy újabb vereség közvetlen következményeit kerülték el – fogalmaztak.
A negyedik következtetés szerint az időközi választás országos tanulsága az, hogy a 2024-es EP-választás után ismét megerősítést nyert a jobboldal békepárti politikája: ahogy akkor, úgy most sem tudott egyik baloldali erő sem ennél kedvezőbb ajánlattal élni a választók felé.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Az írásbeli vizsgákat május 5. és 23. között rendezik. A mai – hétfői – napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 77 972, emelt szinten 2278 tanuló ad számot tudásáról.
Erdő Péter hangoztatta: "ennek az emberiségnek szüksége van Krisztusra! Szüksége van ránk (az egyházra) is, ha Krisztushoz tartozunk!". Úgy vélte, "a mai egyháznak mindenek előtt saját küldetése kérdésével kell szembesülnie".
Az RMDSZ-elnök emlékeztetett rá, hogy az RMDSZ és a kormánypártok közös államfőjelöltje Crin Antonescu, akit soknemzetiségű vidékről származó, alapvetően konzervatív beállítottságú, tapasztalt, a magyarokat, a kisebbségi közösségeket tisztelő politikusként jellemzett.