Gyermekorvosok jubileumi kongresszusa
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Európának még az országunknál szerencsésebb részein sincs ilyen széles léptékű, alapellátástól a kórházi ellátásig biztosított külön gyermekgyógyászat, illetve nem sok ország mondhatja el magáról, hogy védőnői és gyermekorvosai is vannak.
2024. november 14. 15:54

Rátvári Bence – MTI/Archív

A költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén, így 3717 milliárd forint jut összességében a gyógyításra 2025-ben - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Magyar Gyermekorvosok Társasága orvosszakmai és tudományos kongresszusának megnyitóján, Debrecenben.

Rétvári Bence a Házi Gyermekorvosok Egyesületével közös, mintegy 650 résztvevőt számláló és csaknem 300 előadást felvonultató háromnapos esemény megnyitóján kiemelte, hogy egy nemzet nagysága nem mennyiségi, hanem minőségi jelző, ami a magyarokra azért is igaz, mert az orvoslásban az ispotálytól a szuper kórházakig mindig voltak olyan kiváló emberek, akik a korukban meg tudták újítani, újra tudták szervezni gyógyító területüket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Európának még az országunknál szerencsésebb részein sincs ilyen széles léptékű, alapellátástól a kórházi ellátásig biztosított külön gyermekgyógyászat, illetve nem sok ország mondhatja el magáról, hogy védőnői és gyermekorvosai is vannak.

Ezt azonban nem csak fenntartani, hanem fejleszteni is kell - mondta, hozzátéve: éppen ezért a jövő évi költségvetés egy 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy területén, így 3717 milliárd forint lesz, amit erre a célra lehet fordítani. Ez az összeg 15 évvel ezelőtt a költségvetésben 1198 milliárd forint volt - ismertette.

Kiemelte, bízik benne, hogy ebből a már zajló és tervezett fejlesztésekre is jut.

Rétvári Bence kifejtette, hogy a fejlesztések, újítások terén méltán büszkék lehetünk a 10 éve zajló ingyenes HPV elleni védőoltásra, amelyet 425 ezer diák kapott meg eddig, de büszkeség az is, ami a gyermekkórházakban történik, így példaként említette a Heim Pál Gyermekkórházban zajló fájdalommentes infúzió és a tű nélküli oltásbeadásokat, vagy a robotterápiás gyógytornát a Bethesda Gyermekkórházban.

A gyermekgyógyászat minden szegmensét átölelő kongresszus megnyitóján tartották a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank centenáriumi emlékérmének és a Magyar Posta Zrt. centenáriumi emlékbélyegének kibocsátó ünnepségét is, utóbbi 35 ezer példányban került forgalomba, 255 forintos névétéken.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a százéves Debreceni Gyermekklinikával, a százéves Pécsi Gyermekklinikával, az ötvenéves Gyermekneurológiai Társasággal, valamint a Házi Gyermekorvosok Egyesületével, a tanácskozást az évfordulók alkalmával szervezték meg centenáriumi eseménysorozat részeként.

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • A kormányfő az „újabb brüsszeli hülyeség"-ről
    „...nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán vasárnap.
  • Szijjártó Péter: minden eszközt bevetünk a Leyen-Zelenszkij terv ellen
    Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
  • Felpörög a hajtóvadászat a drogbűnözők ellen
    Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.
MTI Hírfelhasználó