A Nemzetközi Űrállomáson elvégzett kísérletek megszólítják a világ tudományos közvéleményét
2025. július 2. 11:08

Minden egyes, a Nemzetközi Űrállomáson elvégzett tudományos munka és kísérlet a nemzetközi tudományos közvélemény fokozott érdeklődésére tart számot - közölte az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.

Ferencz Orsolya a műsorban elmondta, hogy Kapu Tibornak - aki már a rábízott kísérletek elvégzésén dolgozik a Nemzetközi Űrállomáson - minden másodperce foglalt, ami annak köszönhető, hogy az Axiom-4 küldetésben több mint 60 kísérletben 31 ország vesz részt, a kísérleteknek pedig közel fele a magyar kísérletcsomag részét képezi, ezeket a magyar űrhajós egyedül hajthatja végre.

A miniszteri biztos kiemelte: minden kisebb vagy nagyobb elvégzett munkafázis egy új információt jelent, nagyon sok olyan új tudnivaló van még például növénybiológiai kísérletekben, ami rendkívül informatív.

A Nemzetközi Űrállomásra csak a NASA engedélyével, rendkívül szigorú feltételrendszer teljesítésével lehetett bármilyen kísérletet bevinni - hívta fel a figyelmet Ferencz Orsolya, majd hozzátette: ezekről a kísérletekről bizonyítani kellett, hogy ténylegesen új tudományos eredményeket fognak produkálni, illetve, hogy kell hozzájuk az űrállomás környezete.

A miniszteri biztos az Axiom-4 küldetés részeként a muslicákkal megvalósuló kísérletekről elmondta:

ezek során egy olyan génmódosítást, egy olyan lehetőséget vizsgálnak, amivel biológiai sugárzásvédelmet lehet esetleg élő szervezetben produkálni, ami nagyon fontos akkor, "ha hosszú távon akarunk akármilyen élő szervezetet a kozmikus sugárzásban életben tartani". Ez egy forradalmian új és a nemzetközi tudósközösség figyelmét is felkeltő kísérlet lehet - tette hozzá.

Ferencz Orsolya kuriózumnak nevezte, hogy a magyar programhoz eszközt is fel lehetett vinni a világűrbe. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetére bármit bevinni fokozott felelősséget jelent, Kapu Tibor azonban több féle magyar élelmiszer terméket - többek között egy magyar csokoládéfejlesztést, a Stühmer egyik készítményét - is fel tudott vinni az űrállomásra.

A miniszteri biztos tájékoztatása szerint hétfőn a magyar űrhajós egy élő fizikaórát tartott fiataloknak. A tanóra során a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mestertanárai olyan kísérleteket találtak ki, melyeket Kapu Tibor az űrben, a gyerekek pedig a Földön egyszerre végeztek el, de az eredmény különböző lett, hiszen a világűrben súlytalanság van, a Földön pedig a gravitáció hatott az eszközökre - magyarázta.

Minden emberes űrrepülés óriási érdeklődésre tart számot az egész világon: Kapu Tibor a 636. űrhajós a világon, Farkas Bertalan pedig a 94. volt a sorban
- hívta fel a figyelmet Ferencz Orsolya.

"Az űrkutatás egy fantasztikus szektor, ugyanis nagyon sokrétű" - hangsúlyozta a miniszteri biztos, majd hozzátette, hogy Magyarországon azért indult el 21 magyar egyetemmel az UniSpace elnevezésű, három féléves tudományos továbbképzés, mert a természettudománytól a műszaki tudományokon, az élettani tudományokon keresztül a társadalomtudományi területekig mindenféle szakterület érintett az űrszektorban.

Ferencz Orsolya a tudományos tartalmon kívül a legfontosabbnak azt a fajta motivációt nevezte, amit a fiatalok az űrkutatás területétől kapnak. "Hihetetlen népszerű a fiatalok körében ez a terület" - hangsúlyozta.

A miniszteri biztos reményének adott hangot, hogy a jövőben az egyetemes emberiség békés, tudományos céljaira fogják használni ezeket a technológiákat, mivel azok kockázatokat is rejtenek.

mti
  • Latorcai Csaba: Miközben Budapest süllyed, "a kapitány" elment nyaralni
    A város költségvetése lyukasabb, mint egy Balaton-parti szúnyogháló, de Karácsony Gergelyt ez sem érdekli - fogta magát, és lelépett. Mert ha valamit igazán tud, az az, hogyan kell elbújni, amikor felelős döntést kéne hozni - írta közösségi oldalán Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes.
  • A gazdák továbbra is ingyen kapják a vizet, bármit is gondol erről Brüsszel
    A korrupt brüsszeli szélsőség, miután a saját zsebét megtömte, a szorgalmas magyar gazdákat a szegénységbe akarja taszítani. A kormány ellenáll a hungarofób - tehát rasszista - EU-támadásoknak.
  • Hogyan válasszuk ki a nekünk megfelelő cégformát?
    Amikor valaki elhatározza, hogy belevág a saját vállalkozásába, az első hivatalos lépések egyike a cégforma kiválasztása. Ez a döntés nemcsak az indulás módját, hanem a jövőbeli működést is alapjaiban határozza meg. Milyen adózási szabályok vonatkoznak majd ránk? Mekkora felelősséget vállalunk? Hogyan fog minket látni a piac és az ügyfelek? A megfelelő cégforma segíthet abban, hogy zökkenőmentesen induljunk, és abban is, hogy hosszú távon életképesek maradjunk.
MTI Hírfelhasználó