Nagyon fontos, hogy meg tudjuk tartani magyarságunkat, közös nyelvünket, identitásunkat, s azt át tudjuk adni a gyermekeinknek is - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
2023. május 16. 19:12
Potápi Árpád János Révkomáromban – felvidek.ma/Szalai Erika
Az akaratán kívül világnemzetté vált magyarság számára nagyon fontos, hogy meg tudja tartani identitását - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden a felvidéki Révkomáromban, ahol részt vett a "Miénk a város!" játék ünnepélyes eredményhirdetésén.
A vetélkedőben részt vevő gyerekeket köszöntve az államtitkár elmondta: a játékban, annak egy hónapja alatt, a világ minden részéből mintegy másfél ezren vettek részt. Hozzáfűzte: a 2013 óta minden évben megrendezett vetélkedő célcsoportja a 10-14 éves gyerekek korosztálya, de olyan játékról van szó, amelybe a szülők és a tanárok is bevonhatók, és így a játék által aktivizált személyek száma meghárom-négyszereződik.
Az államtitkár elmondta: a magyarság a huszadik században, s főként a második világháború után akaratán kívül világnemzetté vált, ami a játék résztvevőinek összetételében is megmutatkozott. "De, ha már így van, akkor nagyon fontos, hogy meg tudjuk tartani magyarságunkat, közös nyelvünket, identitásunkat, s azt át tudjuk adni a gyermekeinknek is" - hangsúlyozta Potápi Árpád János. Hozzáfűzte: ebben is segít a mostani vetélkedő és a hozzá hasonló programok, amilyeneket az államtitkárság minden évben indít.
A nemzetpolitikai államtitkár rávilágított: a gondoskodó nemzet évének alapgondolata a gondoskodás, s ez a vetélkedő során abban is megmutatkozik, hogy a vetélkedő gyerekek az általuk szerzett nyereményeket, a "csodasarkokat" a csoportjuknak és az osztályuknak viszik el, így gondoskodva róluk. Kifejtette: összesen 140 ilyen "csodasarkot" adnak át, közülük 69-et Erdélyben, a Vajdaságban 41-et, a Felvidéken 26-ot, Kárpátalján 15-öt és Németországban egyet.
Potápi Árpád János a vetélkedősorozatról szólva rávilágított: a gondoskodó nemzet tematikus év arra is utal, hogy az egyes nemzetrészek segítik egymást. Rámutatott: a segítség célcsoportja mindig változó, 30-40 évvel ezelőtt leginkább az erdélyi magyarokat kellett segíteni, később a jugoszláv polgárháború idején a délvidéki magyarságot, most pedig a kárpátaljai magyarságot, mert - a háború miatt - ők vannak a legnehezebb helyzetben. "Ezért most a programjaink döntő részét abban a szellemben hirdetjük meg, hogy a kárpátaljai magyarságon tudjunk segíteni" - mondta az államtitkár.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
"Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.