Az atlanti fősodor-politika a legnagyobb rizikó
A gerjesztett és immár nagyon túldimenzionált hangulat Oroszország ellen azt mutatja, Washingtonban Moszkvát ki akarják golyózni a világjátszmából, de ez aligha sikerülhet. Pontosabban, ha sikerülne, az egyben világkatasztrófa lenne – jelzi Galló Béla.
2023. május 16. 14:38

Mexikói migránsok a Rio Bravo (Rio Grande) folyóban 2023 májusában: Matamoros városából Texasba igyekezve – ktar.com

Az amerikai határőrség vezetője felhatalmazást adott arra, hogy a szervezet túlterheltsége esetén beengedjék az országba menedékjogi eljárás lefolytatása nélkül a tömegesen érkező bevándorlókat. Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter a Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormány "mindent megtett, amit tudott a rendelkezésre álló forrásokat és a működési rendszert figyelembe véve". A válság alapvető okaként a forráshiányt nevezte meg, és hozzátette, hogy hibás bevándorlási rendszer keretei között kell tevékenykedniük. Elismerte, hogy a határon káoszra készülnek. Galló Béla politológusnak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Galló úr, a migránsözön amerikai elszabadításából kiderült: az USA már nem vezetett állam. Eddig azt hittük, hogy az elnökségre alkalmatlan személy mögött megbújik egy valódi elnök, vagy testület. Most kiderült, hogy ha volt is ilyen, az is munkaképtelenné vált. Ez a katasztrófa hogyan érintheti hazánkat?

– Az USA, miközben az indiánok „eltüntetése” annak idején megtörtént, eredendően befogadó, sőt ha az afrikai rabszolga-bizniszre gondolunk, egyenesen behurcoló társadalom. Az amerikai identitás kialakulásának folyamata merőben eltér az európai nemzetekétől, a mi tapasztalataink nem kérhetők rajtuk számon, de ezt nem is kéri senki. A 21. századi népvándorlás azonban nem hasonlítható a korábbi folyamatokhoz. A sokféle eredetű amerikaiak most nem az identitásukat, hanem mindenekelőtt a szociális és állampolgári biztonságukat féltik az ellenőrizhetetlenül beözönlőktől. Ilyen alapon például egy spanyolajkú amerikai állampolgár ellenségesen tekinthet, tekint is a mexikóiakra, ha azok tömegesen és minden kontroll híján árasztják el, mondjuk Texast. Trump ezt tudta, Biden nem tudja. Hozzá még Biden fizikailag és mentálisan tényleg alkalmatlannak látszik immár a Báb szerepére is, családtagjai korrupciós ügyei pedig egyre jobban ráégnek. A mögötte álló erők nyilván keresik az utódját, anélkül persze, hogy a népvándorlás problematikáját ezzel párhuzamosan újszerűen kezelnék. Ők csak a piacbővítés és a voksnyerés kecsegtető lehetőségét látják a népvándorlásban: a sokat emlegetett „nyitott társadalom” koncepciója ezeken a nyers profit- és politikai érdekeken alapul. Más kérdés, hogy az erre fordított állami összegek elégtelenek ahhoz, hogy a mechanizmus olajozottan működjön, a káosz egyre inkább nyilvánvaló. De ahogy közeledik a következő választás ideje, az állami dotáció valószínűleg nőni fog, ám mivel maga a koncepció hibás, a káoszt ez legföljebb csak enyhítheti. Ugyanakkor a jelenlegi adminisztráció aligha ismeri el kudarcát, sőt sikeres és követendő példaként állítja magát Európa elé. Az USÁ-t kiszolgáló Európai Unió következésképpen hazánkra is fokozni fogja a nyomást, minket is „nyitott társadalommá” akarnának alakítani. Mégpedig mindenáron!

– Várható, hogy a vezetetlen USA még akár hetekig, hónapokig vonaglik. Ez milyen károkat okozhat Európában?

– A Biden-adminisztráció olyan amilyen, de Európa betagolásának tervéből nem fognak engedni. Ez a multinacionális gigacégek magasában már régen eldöntetett, Bidenék csak végrehajtók. A jelenlegi német vezetés a markukban van (a francia talán nem annyira), és az USA most – kihasználva az orosz-ukrán háború keltette félelmeket – Lengyelországnak is erősebb lapokat osztana le, hogy az amerikai érdekeket képviselje. (Varsónak mind az oroszok, mind a németek történelmileg érthetően a „bögyében” vannak, amerikai kötődéseik pedig közismertek. Úgyhogy a mai uniós vezetésnek sok és nehéz dolga akadhat még Lengyelországgal…) A következő egy-két év döntő lesz. Ha az EP választáson kontinensünk szuverenista erői számottevően előretörnek, netán össze is fognak, illetve, ha a republikánusok győznek az amerikai elnökválasztáson, az nagyon megkeverheti a dolgokat. Jelezné, hogy az európai társadalmak és az amerikaiak új politikai elitet szeretnének, elegük van mai vezetőikből. Ha nem, akkor a feszültségek tovább halmozódnak majd, robbanásveszéllyel fenyegetve.

Galló Béla: Orbán ellen szabad csapatok küzdenek, vezető nélkül

Galló Béla – varosikurir.hu

– Összeszervezhető-e olyan nemzetközi agytröszt, amely a vezetetlen USA segítségére siet, s a teljes összeomlást megelőzi, vagy annak következményeit enyhíti?

– Nehéz kérdés. Egyfelől kellene hozzá a fent említett előretörés, másfelől meg ez a probléma nem csak transzatlanti ügy, elsősorban globális kihívás. Kína, India és mások – például az oroszok – nélkül semmilyen nemzetközi agytröszt nem szülhetne új világrendet. Az USÁ-nak hátrébb kellene lépnie az agarakkal, de pillanatnyilag úgy fest, ennek a fordítottja történik. A tudatosan gerjesztett és immár nagyon túldimenzionált hangulat Oroszország ellen azt mutatja, Washingtonban Moszkvát ki akarják golyózni a világjátszmából, de ez aligha sikerülhet. Pontosabban, ha sikerülne, az egyben világkatasztrófa lenne. De ezt ezek a mostani kínosan tehetségtelen main-stream politikusok önteltségükben még csak elképzelni sem tudják. Ergo, ők jelentik ma az igazi veszélyt.

Molnár Pál

                     

gondola
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • A brüsszeli szélsőség migránsbetelepítést tervez
    Az Európai Bizottság európai közpénzből átfogó migrációpárti kampányt indítana minden tagállamban, hogy kedvező színben tüntesse fel a migrációs paktumot, a migrációpárti kampányba az EU tagállami képviseleteit is bevonnák - mondta Rétvári Bence.
  • Kapcsolat a terroristák és az ukrán nacionalisták között
    Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója kedden azt mondta, hogy Kijev közvetlenül részt vett az iszlamisták által elkövetett terrortámadás megszervezésében. A támadás előkészítésében pedig nyugati titkosszolgálatok vettek részt.
  • A hazaszeretet meggyökereztetését faültetés is szolgálja
    Mi, kereszténydemokraták tudjuk, hogy ez a világ nem a sajátunk, kölcsön kaptuk unokáinktól, gyermekeinktől, s vigyázunk rá, hogy ők is élhessenek majd benne. Az akció azt is szimbolizálja, hogy míg a baloldal csupán beszél, a kereszténydemokraták cselekszenek” – mondta a kormánypárti politikus.
MTI Hírfelhasználó