Fontos, hogy valljuk vallásunkat
Soltész Miklós arra biztatott mindenkit, hogy merje vállalni kereszténységét még akkor is, ha ezért bántják, mert vélekedése szerint a nemzet fennmaradása egyebek mellett annak is annak köszönhető, hogy a történelemben az emberek merték vállalni hitüket, keresztény mivoltukat.
2023. április 23. 23:55

A hit megvallása, a vallás csak nyilvánosan történhet – archív

A kereszténységünk a fennmaradásunkat szolgálja, azért azt bátran fel kell vállalnunk - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Véménden.

Soltész Miklós a jelentős német nemzetiségi közösséggel rendelkező település kormányzati támogatással felújított római katolikus templomában rendezett szentmise előtt arról beszélt, hogy míg Nyugat-Európában - így Németországban - keresztény templomokat rombolnak le, vagy változtatják meg az épületek funkcióját, Magyarországon felújítják ezeket, sőt, újakat építenek a német nemzetiségek kezdeményezésére.
   
Közölte: a kereszténységet érő negatív folyamatokat, a kereszténység ellen elkövetett bűnöket látni kell, s fel kell vállalni azt a feladatot, amely nem a rombolásról, hanem az építésről szól.
   
Azt az utat kell választani, amit egyházainkkal, püspökeinkkel, papjainkkal, hitoktatóinkkal és a hívekkel közösen vállaltunk. Ez pedig arról szól hogy nem romboljuk le, nem alakítjuk át templomainkat, hanem megőrizzük, megtartjuk azokat, sőt, ha tudunk, újakat építünk - mondta Soltész Miklós a Baranyai keleti határán fekvő községben.
   
Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy a véméndi templom is a német nemzetiség erőfeszítéseinek köszönhetően újulhatott meg, s a közösség országosan kiemelkedik az egyházi értékek megóvásában. Csak az utóbbi öt-hat évben - egyebek mellett - Budakeszi, Budakalász, Piliscsaba, Budajenő, Budaörs, Rátka és Tevel templomai újultak meg a németek kezdeményezésére - mondta.
   
A politikus beszédében arra biztatott mindenkit, hogy merje felvállalni kereszténységét még akkor is, ha ezért bántják, mert vélekedése szerint a nemzet fennmaradása egyebek mellett annak is annak köszönhető, hogy a történelemben az emberek fel merték vállalni hitüket, keresztény mivoltukat.
   
Soltész Miklós kitért arra, hogy néhány nap múlva a katolikus egyházfő Magyarországra látogat, kiemelve, hogy "a pápa korábban még nem tett olyat, hogy egy országba kétszer is elmegy". Ez részben annak is köszönhető, hogy megérezte: a magyarországi magyarok és nemzetiségiek, katolikusok és más felekezetűek a kereszténységből fakadó értékeket fontosnak tartják - vélekedett az államtitkár.
   
Az épület felújított tetőszerkezetének megáldását és az ünnepi beszédeket követően a Szent Mihályról elnevezett templomban Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke celebrált szentmisét.
   
Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.
 

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó