Vajon a 21. században lehet-e helye egy vallási értékek alapján szerveződő pártnak? - A válasz egyértelmű: igen!
A KDNP Országos Választmánya 1989. szeptember 30-án tartotta első ülését. Ez az esemény lett a párt újjászervezésének szimbóluma. Sokan tették fel akkor és teszik fel ma is a kérdést, hogy a 21. században lehet-e helye egy vallási értékek alapján szerveződő pártnak? A válasz egyértelmű: igen! A Kereszténydemokrata Néppárt iránytűként, azokat az értékeket képviseli a magyar társadalomban, melyektől a legtöbb ország Nyugat-Európában már elszakadt.
2025. szeptember 30. 19:37
A nyugati világ a keresztény tanokra építette fel civilizációját, hiszen az alapvető emberi jogok mind Krisztus tanításából sarjadtak. Időközben azonban Európa elkezdte feladni közös keresztény gyökereit. Napjainkban pedig már olyan értékválsággal küzd, melyben az esszenciális alapvetések is, mint az emberi élet védelme megkérdőjeleződnek.
 
A keresztény értékek stabilitása a krisztusi tanítás megmásíthatatlan üzenetében rejlik, azokat semmilyen ideológiai hullám nem sodorhatja el. A kereszténydemokrata értékrend ezért egy állandóságot képvisel gyorsan változó világunkban - fogalmazta meg hitvallását a Kereszténydemokrata Néppárt a Kdnp.hu-n megjelent "KDNP - Az emberi méltóság zászlóshajója" című cikkben.
 
A KDNP küldetése nem egy egyháztanítói munka, hanem a keresztény értékeken alapuló politika közvetítése a magyar társadalomban. Egy olyan politikáé, amely elutasítja az erőszakot, a hátrányos megkülönböztetést, ugyanakkor a szabadság-, az igazságosság- és a szolidaritás eszményét szolgálja. Mindenekelőtt pedig az emberi méltóságot tiszteletben tartó társadalom megvalósítására törekszik, melyben kiemelt szerephez jut a család és a teremtett világ védelme. A KDNP a politikai életben alapvető magatartási követelményként határozza meg a személyes példamutatást, a közéleti „csatározást” pedig a másik emberrel folytatott értelmes vitában látja, ahol a kölcsönös tisztelet elengedhetetlen.
 
Az elfogadás, a szólásszabadság, a környezetvédelem mind olyan eszmék, melyeket a liberális nyugati elit is a zászlajára tűzött és próbál kisajátítani. Fontos azonban a hangoztatott eszmék, illetve az azok nevében fogant tettek mögé tekintenünk. Ha körbenézünk a világban, azt kell látnunk, hogy ezek az értékek valós gyökér nélkül abba az irányba torzulnak el, amerre a liberális érdek épp hajlítja. Ezért fordulhat elő ma, a 21. században olyan kegyetlenség, hogy valakit megöljenek az „elfogadás nevében” a keresztény hit melletti kiállása miatt vagy épp inzultáljanak idős szerzetest, indítsanak alaptalan lejárató hadjáratot közéleti szereplők ellen a szólásszabadság mögé bújva.
 
Az eltorzított tartalomtól mentes, valódi keresztény értékek és a keresztény kultúra védelme ezért nemcsak a vallásgyakorló embereknek fontos, de ez jelenti az egész nyugati civilizációnk számára a megmaradás, az emberként való megmaradás biztosítékát is. Gátat kell szabni a nyugati világ gyökértelen sodródásának és vissza kell térni az emberi méltóság valódi arcához, mielőtt a világ egy soha nem látott erkölcsi mélységbe süllyedne.
 
A Kereszténydemokrata Néppárt, ahogy az elmúlt évtizedekben is tette, kiáll hazánk és a keresztény Európa szabadsága, függetlensége, valamint az emberi méltóságból fakadó alapvető értékeink védelme mellett.
KDNP/Gondola
  • Áder János: most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld történetében
    Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
  • Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
    Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
  • Szent István Intézet: A határtalan gyűlöletnek véget kell vetni!
    Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.
MTI Hírfelhasználó