A magyar versenyzők szinte mindegyike éremeséllyel száll majd harcba, s mivel Tokióhoz hasonlóan több számban két-két egység is képviselhet egy nemzetet, a lehetőségek megduplázódnak.
2024. augusztus 5. 10:12
A sportág ötkarikás programját illetően ugyanakkor jelentős változások történtek a három évvel ezelőttihez képest: a korábbi 12 számból 10 lett, a 200 méteres számok a női kenu egyesek versenyét leszámítva kikerültek a műsorból, a férfi kajak és kenu kettesek pedig 1000 helyett ezúttal 500 méteren versenyeznek. A magyar csapatból hárman már olimpiai bajnokok, Csipes Tamara kétszer, az ugyancsak kajakos Kopasz Bálint és Tótka Sándor pedig egyszer állhatott a dobogó tetejére.
A három éve a négyessel címet védő, egyesben második, párosban negyedik Csipes ezúttal is triplázik, az egyes mellett Gazsó Alida Dórával párosban, Gazsóval, Pupp Noémivel és Fojt Sárával pedig négyesben is vízre száll – társai egytől egyig ötkarikás újoncok. A Honvéd 34 éves klasszisa előzetesen azt mondta, K–1 500 méteren látja a legnagyobb esélyt a kiemelkedő szereplése, ebben a számban az új-zélandi címvédő, Lisa Carrington, valamint honfitársa, Aimee Fisher, továbbá a dán Emma Jörgensen lehet a legnagyobb riválisa. A magyarok – akik közül Gazsó is három számban száll majd vízre – párosban és négyesben is eséllyel pályáznak a dobogóra.
A férfi kajakosoknál a címvédő Kopasz Bálint és a mögötte ezüstérmes Varga Ádám K–1 1000 méteren szeretné megismételni a tokiói forgatókönyvet, hogy két magyar álljon a dobogón, kettejük párosával kapcsolatban is nagy a várakozás. K–2 500 méteren a friss Európa-bajnok Nádas Bence, Tótka Sándor duó lesz a másik magyar induló, az újpesti-szegedi kettős az éremszerzés reményében utazott a francia fővárosba, sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartják őket. Nádas és Tótka a négyesben is szerepet vállal Csizmadia Kolossal és Kuli Istvánnal, a kvartett kedden 9.30-kor, az egész verseny első előfutamában mutatkozik majd be.
A kenusoknál elsősorban párosban lehetnek érmes reményei a magyaroknak. Az ötkarikás újonc Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó júniusban, Eb-t nyert Szegeden, s bár az évek óta egyeduralkodó, kínai címvédő, Hszü Si-hsziao és Szun Meng-ja verhetetlennek tűnik C–2 500 méteren, a dobogó reális célkitűzés lehet számukra. Ugyanez érvényes a férfiak hasonló számában induló Adolf Balázs, Hajdu Jonatán párosra, amely a kontinensviadalon hajszállal maradt csak le az éremről. A második olimpiáján szereplő, négyszeres világbajnok Adolf 1000 méter egyesben is érdekelt lesz, s miután tavaly, a duisburgi vb-n ötödik lett ebben a számban, most is a döntőbe kerülés és ott a minél jobb szereplés a célja.
A magyar csapat két turnusban, szombaton és vasárnap utazott el Párizsba, és hagyományosan nem az olimpiai faluban lakik, hanem egy pályához közeli szálláson, elkerülve ezzel az esetleges zavaró körülményeket és a hosszú utazást. A versenyeknek a Vaires-sur-Marne-i pálya ad otthont, korábban itt rendezték az evezősök küzdelmeit is. „A pálya egyelőre zsákbamacska, mert lehet balos szembeszél is, de az uralkodó szél a jobbos hátszél. Viszont az elemzések azt mutatják, hogy általában akkor a legszélcsendesebb, amikor a versenyek lesznek. Én azt szeretném, ha a körülmények nem befolyásolnák a küzdelmet és reális versenyek lennének” – mondta korábban az MTI-nek Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
A szakember jóslatokba nem bocsátkozott, de kijelentette: úgy gondolja, mind a négy szakágban erős, jó csapatuk van és ha a sportolók kihozzák magukból a maximumot, akkor nagyon jó olimpiájuk lehet. Az utóbbi ötkarikás játékokon a kajak-kenusok rendre jól teljesítettek, jelentős részben hozzájárultak a magyar küldöttség sikereihez, legutóbb Tokióban három első, két második és egy harmadik helyet gyűjtöttek. A sportág képviselői eddig összesen 28 arany-, 31 ezüst- és 27 bronzérmet szereztek az ötkarikás játékokon. Ami a más világversenyektől eltérő lebonyolítást illeti: az előfutamból nem lehet egyből bejutni a döntőbe – viszont a továbbjutó helyekről lemaradók a reményfutamban javíthatnak –, a középfutamokat és a finálékat pedig ugyanazon a napon, néhány óra különbséggel rendezik. A keddi és szerdai előcsatározások után az első döntőkre csütörtökön kerül sor.
A párizsi magyar csapat:
férfiak: K–1 1000 m: Kopasz Bálint; Varga Ádám
K–2 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor; Kopasz, Varga
K–4 500 m: Nádas, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka
C–1 1000 m: Adolf Balázs; Fejes Dániel
C–2 500 m: Adolf, Hajdu Jonatán
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
"Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbb-ben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk" - hangsúlyozta az amerikai elnök. Hozzátette: "nagyon jó esélyük" van arra, hogy a legfontosabb kérdésben is eljutnak a megegyezésig, de "nincs megállapodás, amíg mindenben nincs megállapodás".
Hollik István sokkoló számokat is megosztott: a magyar másfél éves gyermekek átlagosan napi 86 percet töltenek képernyő előtt; 2012 és 2017 között a napi négy óránál több képernyőidő aránya 38 százalékról 97 százalékra ugrott.
A nagy múltú rádiós szerkesztő a közlemény szerint arról is beszélt, hogy miképpen vezetett az útja a gyermekkori zenei élményektől és a kántori munkától a Magyar Rádió stúdiójáig, de érintette az 1960-as és 70-es évek hazai kultúrpolitikai kereteit is.