Sebestyén Mózes székelyföldi kanonok-plébános életműve, a kezdeményezésére felépített zetelaki templom azt üzeni mindannyiunknak, hogy vészben és romlásban is mindig helyt kell állnunk, mindig meg kell őrizni magunkat Krisztus követőinek – hangoztatta Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a székelyföldi Zetelakán.
A települések magaslatain sötétedés után meggyújtott őrtüzeknél a helyi szervezők mindenütt felolvasták a rendezvény kiáltványát, amelyet az őrtűzgyújtást kezdeményező és szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs jegyez.
Tőkés László hangsúlyozta: elítéli és szégyenletesnek tartja, hogy a román csendőrség törvénytelennek nevezte az előre bejelentett, engedélyezett rendezvényt, megpróbálta korlátozni a jelenlévők gyülekezési és szólásszabadsághoz való jogát.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Karácsony Gergely szerint beláthatatlan ideig leállhat a BKV, ha nem tud megegyezni a kormánnyal. Felháborító, hogy a főpolgármester a budapestieken verné le a saját alkalmatlanságát! - közölte a közösségi oldalán Janó-Veilandics Franciska, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi képviselője.
A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette - hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke hétfőn a felújított kecskeméti Pataki-kereszt felszentelésén.
A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián. Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett eseményen arról beszélt, a családi típusú adórendszert az ellenzék már ideológiai alapon is támadja, és kormányra kerülése esetén meg is változtatná.