Támadó szellemben kezdte a mérkőzést a Debrecen, amely az első negyedóra nagy részében a hazai tizenhatos közelében tartotta a labdát. A vendégek jobb oldala volt aktívabb, több akció futott ott és a beívelések többsége is onnan érkezett. A hazai együttes jobbára védekezett, de aztán egy-egy megindulásból sikerült veszélyt teremtenie a DVSC kapuja előtt, majd az idő előre haladtával már többet birtokolta a labdát. Komoly helyzet nélkül telt el gyakorlatilag a teljes első félidő, a 45. percben azonban - a mérkőzést a pálya jobb oldalán kezdő - Kocsis a bal oldalon a félpálya közeléből indulva lefutotta Stronatit, szinte az alapvonaltól pontosan passzolt vissza középre, Dzsudzsák pedig 15 méterről ballal a bal alsó sarokba lőtt.
A második félidő elején is kezdeményező volt pár percig a DVSC, a folytatásban azonban felpörgött a hazai csapat, majd két cserét követően beszorította ellenfelét, csakhamar pedig össze is hozta az egyenlítést: Favorov pontos passza után Lukács fordult kapura és 12 méterről a bal felső sarokba lőtt. A folytatásban azonban alábbhagyott a Puskás Akadémia lendülete és sokáig a DVSC sem tudott helyzeteket kialakítani. Mégis a vendégek örülhettek a végén, mert Szűcs távoli megpattanó lövése nyomán a labda a hazai kapuban kötött ki a 86. percben, erre pedig a PAFC-nak már nem volt válasza. Sőt, Dzsudzsák jobbról érkező szabadrúgását követően Kulbacsuk fejelt pontosan, ezzel végleg eldöntve a három pont sorsát. A mérkőzés nagy részében kezdeményezően játszó Debrecen megérdemelten győzött.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A Racicében három aranyérmet szerző Csikós Zsóka - aki az Eb-hez hasonlóan három számban indul Milánóban - már szerdán, az előfutamból biztosította a helyét a K-1 1000 méter döntőjében, amelyben az előzetes várakozások alapján az új-zélandi Aimee Fisher lehetett a legnagyobb riválisa, de ott volt az indulók között a tavalyi, szamarkandi vb bronzérmese, a svéd Melina Andersson is.
Szilágyi Péter kiemelte, a kiválasztott ösztöndíjasok olyan tudással rendelkeznek, amelyre a diaszpórában és a szórványban nagy igény és szükség van, ez általában a népzene- és néptáncoktatás, magyarnyelv-tanítás, a cserkészet, közösségi programok szervezése, az egyházaknál való segítségnyújtás.
A cellaadatok szerint az ünneplők 83 százaléka magyar volt, ami 14 százalékos növekedést jelent a tavalyi adathoz képest. Budapest mellett a legtöbben az érdi, a budakeszi és a szigetszentmiklósi járásból érkeztek - tartalmazza a közlemény.