Nyolcszoros gyilkos ámokfutó
2025. június 22. 06:10

Jogerősen másodfokon is húszévi börtönre ítélték pénteken azt a férfit, aki Szerbiában két évvel ezelőtt három faluban lövöldözve nyolc embert megölt, és tizenkettőt megsebesített.

Pénteken a belgrádi fellebbviteli bíróság hozott jogerős ítéletet a férfi ügyében. Egyúttal apját is 20 évi börtönre ítélték, ez az ítélet is jogerős. Az apát fegyver és robbanószer illegális előállítása, használata és kereskedelme, valamint a közbiztonság súlyos veszélyeztetése miatt ítélték el.

A szendrői bíróság decemberben találta bűnösnek Blazicot, és húszévi börtönre ítélte egyebek mellett gyilkosság és jogtalan fegyverbirtoklás miatt. Az ítélet ellen a férfi fellebbezett.

A súlyos bűncselekmény megrázta az egész országot, és óriási tiltakozó hullámot váltotta ki.

Uros Blazic, aki 2023 májusában, húszévesen követte el a bűncselekményt, beismerte, hogy Mladenovac város közelében három különböző helységben sok emberre rálőtt.

Az ámokfutást egy nappal azután követte el, hogy egy tizenéves fiú megölt kilenc diákot és egy őrt egy belgrádi általános iskolában. Ez volt az első iskolai lövöldözés a nyugat-balkáni országban.

Szerbiában a kiszabható legsúlyosabb büntetés negyven év elzárás, de mivel Blazic tette elkövetésének idején húszéves volt, a szerb törvények alapján legfeljebb húszévi elzárással büntethető.

mti
Címkék:
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
MTI Hírfelhasználó