Bogár László közgazdász professzor az Antall-, majd a Boross-kormány, valamint az első Orbán-kormány idejében dolgozott államtitkárként. A politikai titkokat tárja fel a Szkíta Aranyszarvas-díjas Jelenczki István filmjében.
Jelen voltam… és e jelenlét során szerettem volna kicsit közelebb kerülni annak a megértéséhez, hogy e jelenlét mire is szolgál. Ebben a filmben Jelenczki István segítségével próbáltam megosztani, hogy mire jutottam, talán másokat is segítve így a lét-megértésben.
Bogár László
Ez a film „folytatása” a 16 évvel ezelőtt elkészült „HÁBORÚ A NEMZET ELLEN I–IV.” (A nemzeti vagyon elrablása) című f ilmemnek. Beszélgetésem Bogár Lászlóval ez év januárjában készült. A neves közgazdász vissza- és áttekintve elemzi a történelem és a gazdaságpolitika folyamatait, amelyek meghatározták és meghatározzák a Kárpát-medence, Európa és a Világ helyzetét és állapotát. A beszélgetés során Bogár László őszinte vallomásában tárul fel az az időszak, amikor jelen volt a hazai gazdaságpolitikában. A film alkotói nem kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni hívják a nézőt – közös gondolkodásra, Hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében.
Jelenczki István
Rendező, producer Jelenczki István
Gyártó és forgalmazó ANGELUS Bt. 2025.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
A Patrióták Európáért frakció elsőként, több adatigényléssel világított rá arra, hogy az Európai Bizottság több mint 37 ezer szerződést kötött civilnek nevezett szervezetekkel, összesen 2800 milliárd forint értékben és az európai adófizetők pénzéből.
Liberalizálta az abortusztörvényét Anglia. Az országban már korábban is megengedően, a terhesség első 24 hetében volt elvégezhető az abortusz büntetőügyi következmények nélkül. Ezt az időbeli korlátozást most eltörölték.
A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.